Az Újpest 350 ezer forintot fizet

<p>Az Újpest labdarúgóklubját két esetért összesen 350 ezer forintra büntette meg a magyar szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága keddi ülésén.</p>

A fővárosi klub a Puskás Akadémia elleni, idegenbeli mérkőzéssel kapcsolatosan 100 ezer forintos bírságot kapott, mivel szurkolói más sportszervezetet szidalmaztak. A Diósgyőri VTK elleni hazai találkozón ugyanezen tétel mellett a "bűnlajstromra" került még, hogy a drukkerek pirotechnikai eszközöket használtak. A miskolci együttes sem úszta meg a büntetést, és 100 ezer forintot kell fizetnie szurkolói miatt.    Az Újpest FC honlapjának kedd délutáni beszámolója szerint a klub a Puskás Akadémia és a Diósgyőr elleni bajnoki találkozókon tapasztalt rendbontások miatt - a sporttörvényben biztosított jogkörében eljárva - kitiltott nyolc személyt.    A szankció az elkövetők szabálysértő magatartásnak súlyosságától függően egy, illetve két évre szól, és az Újpest FC által rendezett minden mérkőzésre és egyéb sportrendezvényekre érvényes.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?