Szlovák katonákat küldenek Maliba

Pozsony |

<div>Szlovákia legfeljebb öt katonai szakértőt küld Maliba az European Union Training Mission Mali (EUTM MALI) misszió keretében - döntött a kormány mai rendkívüli ülésén.</div><div>&nbsp;</div>

A katonai szakértőket fél évre küldik Maliba Párizs kérésének eleget téve. A párizsi merényleteket követően a francia kormány arra kérte partnereit, hogy kapcsolódjanak be az EU és az ENSZ-missziókba a világ legveszélyeztetettebb részein. Az indoklás szerint a francia csapatok egy részét így hazarendelhetik, és a terrorizmus elleni küzdelemre koncentrálhatnak.  Franciaország múlt héten kérte az Európai Unió tagállamai közötti kölcsönös katonai segítségnyújtási szerződés 42.7-es pontjának aktiválását. Ez kimondja, hogy ha az egyik tagállam területén fegyveres agresszióra kerül sor, a többi tagállam köteles minden rendelkezésére álló eszközzel segíteni és támogatni a megtámadott országot. A katonai szakértők kiküldetését, melyet Martin Glváč védelmi miniszter javasolt, még a parlamentnek is jóvá kell hagynia. A védelmi minisztérium által kiadott közlemény leszögezi: a biztonsági helyzet a Mali Köztársaságban rendkívül instabil, amit bizonyít a múlt heti bamakói terrortámadás is. Ez a merénylet ugyanakkor csak egy volt a sok közül. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa által jóváhagyott EUTM Mali misszió 2013 óta tevékenykedik az országban. LEgfőbb célja, hogy a helyi hadsereg az ENSZ békefenntartóival együttműködve képes legyen megvédeni a bamakói központi kormányt és felújítani az ország területi integritását. A misszióban 23 EU-tagállam vesz részt. (TASR, SITA) 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?