Az Alibaba tulajdonosa lett Kína leggazdagabb embere

Sanghaj |

<p>A világ legnagyobb internetes kereskedelmi vállalatának tartott Alibaba 49 éves alapítója, Jack Ma lett Kína leggazdagabb embere az után, hogy a kínai cég pénteken sikeresen debütált a New York-i értéktőzsdén.</p>

Az Alibaba részvényének kibocsátási ára 68 dollár volt, a kereskedés első perceiben azonban 99,70 dollárig is nőtt az árfolyama. A papír árfolyama 38 százalékos emelkedéssel 93,89 dolláron fejezte be a napot New Yorkban, amivel a piaci tőkeértéke 231 milliárd dollár volt. Jack Ma az Alibabában 8,9 százaléka van az Alibabában, a részesedés értéke 21 milliárd dollár. 

Jack Ma vagyona ezzel kétszer akkora, mint az eddig leggazdagabbnak tartott kínaié, a Dalian Wanda Group alapítójáé, Vang Csien-liné, és egyike lett a világ harminc leggazdagabb emberének. Az Alibaba 231 milliárd dolláros piaci tőkeértéke nagyobb, mint az Amazon, a Facebook vagy éppen az eBay amerikai cégeké.

Az Alibaba e-kereskedelmi platformjain évente bő 150 milliárd dollár értékű áru cserél gazdát, több mint a két amerikai vetélytárs, az Amazon és az eBay platformjain együttvéve. Az Alibaba a március 31-én zárult pénzügyi évben 3,7 milliárd dollár profitot ért el. A június végével zárult  első pénzügyi negyedévben a cég forgalma éves szinten 46 százalékkal 2,54 milliárd dollárra, a profitja 60 százalékkal 1,2 milliárd dollárra nőtt. 

Az eddigi legnagyobb értékű részvénykibocsátást a világon az Agricultural Bank of China hajtotta végre: 2010 júniusában 22,12 milliárd dollárért adott el részvényeket Hongkongban és Sanghajban. A lista második helyén ugyancsak kínai cég, az Industrial & Commercial Bank of China áll. Az ő kibocsátása 2006 októberében 21,93 milliárd dollár volt, szintén Hongkongban és Sanghajban. A harmadik helyezett a részvénykibocsátás értékét tekintve az AIA biztosító 20,49 milliárd dollárral 2010 októberében.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?