ENSZ: példátlan pusztítással jártak a harcok a Gázai övezetben

ENSZ: példátlan pusztítással jártak a harcok a Gázai övezetben
New York |

<p>Példátlan pusztítást okozott, és százezreket tett földönfutóvá az Izrael és a Hamász szélsőséges palesztin szervezet között egy hete véget ért fegyveres konfliktus a Gázai övezetben az ENSZ szerint.</p>

Stéphane Dujarric, a világszervezet szóvivője kedden az övezetben jelen lévő szervezetek beszámolóit idézve úgy fogalmazott, hogy hozzávetőleg 18 ezer lakóépület semmisült meg vagy szenvedett súlyos károkat, és 108 ezren váltak földönfutóvá. "Az elkövetkező időszakban a helyi hatóságoknak és a humanitárius közösségnek az lesz az egyik legnagyobb feladata, hogy átmeneti otthont találjon ezeknek az embereknek" - mondta.

Az áramellátás az övezet nagy részében továbbra is csak napi hat órában működik, és a lakosságnak mindössze a tíz százaléka jut minden nap vízhez - tette hozzá. ENSZ Humanitárius Ügyek Koordinációs Hivatala (OCHA) szerint a gázai lakóépületek 13 százalékát érintette a konfliktus, míg a világszervezet palesztin menekültek segélyezéséért felelős szervezete (UNRWA) arról számolt be, hogy még mindig több mint 55 ezer olyan palesztin van, aki 36, az ügynökség által működtetett iskolában húzza meg magát.

A július 8-án kezdődött harcokban több mint kétezer palesztin vesztette életét és 10 ezer sebesült meg. Izrael öt civilt és 64 katonát vesztett.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?