Elengedték a Pussy Riot orosz punkegyüttes két tagját

Szocsi |

<p>Pár órával azután, hogy őrizetbe vette, már el is engedte a rendőrség kedden a Pussy Riot orosz női punkegyüttes két tagját. Nagyezsda Tolokonnyikova és Marija Aljohina&nbsp; délelőtt került rendőri őrizetbe. Az első hírek szerint szállodai lopással gyanúsították őket, de végül nem emeltek semmilyen vádat ellenük.</p>

Az együttes két tagját Szocsi belvárosában, nem messze a téli olimpiai játékok helyszínétől vették őrizetbe. A rendőrség közlése szerint csak kihallgatásra "rendelték be" őket szállodai lopással kapcsolatban.
   

A két nővel együtt rövid időre hét másik ember is őrizetbe vettek, ők is távozhattak.  
   

Nagyezsda Tolokonnyikova a lenta.ru orosz internetes híroldalnak azt mondta, hogy több emberi jogi aktivistával együtt akciósorozatot terveztek Szocsiban. Egyebek között el akarták énekelni a Putyin megtanít téged a hazát szeretni című dalt, és a fellépéseken forgatva zenei klipet akartak összeállítani. Amikor a rendőrök feltartóztatták őket, semmiféle akció nem zajlott, csak sétáltak az utcán.
   

A Pussy Riot azzal vált világhírűvé, hogy a moszkvai Megváltó Krisztus székesegyházban 2012 februárjában tartott, botrányt keltő fellépése miatt két tagja 21 hónapon át javító-nevelő táborban raboskodott. Tavaly decemberben szabadultak közkegyelemben részesülve. Utóbbi révén csupán három hónappal rövidült büntetésük.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?