A jezsuita rend tagjaival mutatott be szentmisét Ferenc pápa

Róma |

<p>A jezsuita rend Rómában szolgáló papjaival mutatott be Ferenc pápa szentmisét zárt ajtók mögött a római Il Gesu templomban szerdán.<br />&nbsp;</p>

Kizárólag a rend papjai és a jezsuita intézményekben dolgozók vettek részt a misén, amelyet a Rómában 1556. július 31-én elhunyt rendalapító Loyolai Szent Ignác ünnepén tartottak.
   
A Róma központjában álló barokk templom, a Chiesa del Gesu építését maga Loyolai Szent Ignác kezdeményezte.

A pápát Adolfo Nicolás generális, a jezsuita rend elöljárója köszöntötte. A Vatikán közlése szerint az egyházfő beszédében arra buzdította jezsuita testvéreit, hogy Krisztust helyezzék életük középpontjába, félretéve önmagukat. A pápa megemlékezett a szolgálat közben életüket vesztett jezsuitákról is, és szólt Paolo dall'Oglio atyáról, aki két napja Szíriában tűnt el.
   
A márciusban megválasztott Jorge Mario Bergoglio az első jezsuita pápa. Ferenc pápát a templom előtt rómaiak tömege üdvözölte.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?