Fogadásból utaskísérőnek állt a Virgin légitársaság milliárdos alapítója

<p>Elvesztett egy fogadást, ezért légikísérőnek kellett állnia az AirAsia egyik járatán Richard Bransonnak, a rivális Virgin légitársaság milliárdos alapítójának, akit azonban hamar kirúgtak új állásából, mert kiöntötte a narancslevet.</p>

 

Branson adott az apró részletekre: szőrtelenítette lábát, kirúzsozta száját és piros szoknyát húzott, amikor vasárnap utaskísérőként megjelent az AirAsia Ausztráliából Malajziába tartó gépének fedélzetén. Tony Fernandes, a légitársaság feje - akivel a fogadást kötötte - azonban a hatórás utat követően eltanácsolta a "stewardessi" munkától Bransont, miután az szándékosan narancslevet öntött riválisa ölébe. Mint mondta, Branson egy tizes skálán legfeljebb egy pontot kaphatna teljesítményére.     "Meg akartam ölni, mondtam, hogy ne merészelje" - utalt arra a malajziai üzletember, hogy brit kollegája szándékosan leöntötte. "Az út egy részében alsónadrágban kellett járkálnom, mert nem volt nálam másik nadrág" - ecsetelte viccelődve.    A két mogul még 2010-ben kötött fogadást arról, hogy csapataik hogyan végeznek a Forma-1-ben. Természetesen mindketten saját csapatuk mellett tették le a garast, Fernandes istállója azonban előrébb végzett Bransonénál.    A Perth-ből Kuala Lumpurba vezető utat követően Branson úgy fogalmazott, mindig is ki akarta próbálni magát légikísérőként, de úgy tűnik, vissza kell térnie mindennapi életéhez. Az útból és az a körüli hírverésből származó pénzzel egy kórházban ápolt gyerekeket segítő ausztrál alapítványt támogatnak. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?