Bátrabb szlovákiai fogyasztók

Pozsony |

<p>A szlovákiai fogyasztók egyre tudatosabbak a jogaik érvényesítése szempontjából, és egyre kevésbé félnek panaszt emelni az őket ért jogsértések miatt. Míg 2010-ben még csak alig 7,5 ezren, addig 2011-ben 9400-an, tavaly pedig már csaknem 10 ezren emeltek panaszt a kereskedők ellen a Szlovák Kereskedelmi Felügyeletnél (SOI).</p>

 

A legtöbb panasz a reklamációkkal kapcsolatban érkezik, a kereskedők ugyanis gyakran akár a jogszabályok áthágása árán sem ismerik el a reklamációk jogosságát. Rengeteg bejelentés érkezik azonban a lakásköltségek számlázása, az utazási irodák, az építőipari cégek és a gyorshiteleket nyújtó társaságok szolgáltatásai ellen is. Az egyes termékek közül a cipőkkel, a ruházattal, a háztartási gépekkel és a bútorokkal van a legtöbb probléma. Javult a helyzet azonban a játékok esetében. Egyre több gond van ugyanakkor az akciós árukat és szolgáltatásokat kínáló portálokkal. Nadežda Machútová, a SOI igazgatója szerint ezekkel kapcsolatban rengeteg visszaélésre derítettek fényt. A leggyakoribb gond az információk hiánya, így például az ügyfelek előtt a portálok fenntartói eltitkolják a kilétüket, és jelentős gondok vannak a termékek bemutatásával is. „Gyakran az eladók sem tudták, hogy a termékeiket az akciós portálok is felvették a kínálatukba” – mondta a SOI igazgatója. Szerinte az akciós portálok esetében szinte az összes uniós ország gondokról számolt be, így könnyen megtörténhet, hogy egységes uniós fellépésre kerül sor ezekkel szemben. A Szlovák Kereskedelmi Felügyelet (SOI) ellenőrei tavaly több mint 18 ezer ellenőrzést tartottak, és az esetek nagyjából 11 százalékánál derítettek fényt valamilyen hiányosságra, ami enyhe javulásnak számít az előző évhez képest. Machútová szerint jó hírnek számít az is, hogy a vállalkozók egyre komolyabban veszik az ellenőrök munkáját, amit az is bizonyít, hogy a SOI által a vállalkozóknak kirótt feladatoknak a 83 százalékát teljesítették. Az elmúlt évben a SOI által feltárt hiányosságok miatt több mint 2,4 millió eurós büntetést szabtak ki, kilenc esetben pedig javaslatot tettek a kereskedő vállalkozói engedélyének a visszavonására. A SOI az elkövetkező hónapokban több országos ellenőrzést is tart, így például felmérik az elektronikus cigaretták biztonságát és ellenőrzik a bankok által nyújtott fogyasztási hiteleket is. (mi, SITA)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?