Ítéletet hirdettek az évszázad bankrablása ügyében

Nyitra |

<p>Tizenhét év után tegnap ítéletet hirdettek Szlovákia történetének legnagyobb bankrablása ügyében.</p>

Az Általános Hitelbank (VÚB) nyitrai fiókjából 1996. január 6-án 173 millió koronát vittek el, a bíróság a hat vádlott közül ötöt talált bűnösnek és öttől nyolc évig terjedő börtönbüntetést mért ki rájuk. A Venezuelából nemrég hazaszállított Viliam Mišenkát a bíróság felmentette.

A Nyitrai Kerületi Ügyészség 2000 februárjában emelt vádat különösen nagy értékű rablás miatt Bohuš S., Igor S., Gustáv I., Pavol K., Július B. és Viliam M. ellen. Eszerint öten mentek be a bank épületébe, szakszerűen kikapcsolták a riasztóberendezést, kiürítettek egy széfet és a pénztárakat, majd mindent gondosan visszazártak, a kulcsokat eredeti helyükre tették és négy nejlonszatyor pénzzel távoztak a hátsó bejáraton. A bank alkalmazottai csak január 8-án vették észre a hiányt és értesítették a rendőrséget, amely tíz évig semmire sem jutott.

A tettesek nem a nyomozásnak köszönhetően kerültek kézre, hanem azért, mert az alvilági leszámolásoktól félve önként jelentkeztek. Az ügy befejezését az elmúlt 13 évben több tényező is akadályozta. Hol a vádlottak, hol ügyvédeik maradtak különféle okok miatt távol a tárgyalásokról, 2010-ben pedig meghalt a tárgyalóbíró, és utódjának újra kellett tanulmányozni a 2 600 oldalas aktát. Végül 2011-ben kezdődött újra az ügy tárgyalása, és 17 évvel a bűncselekmény elkövetése, valamint 13 évvel a per kezdete után tegnap ítéletet hirdetett a bíróság.

Bohuš S., a bank volt biztonsági őre 8 év börtönt kapott, Gustáv I., aki a vád koronatanúja volt és részletesen leírta a rablás lefolyását, 7 évet tölt a rácsok mögött. Igor S.-t, Július B.-t és Pavol K.-t 5-5 év letöltendő szabadságvesztésre ítélte a bíróság, ezenkívül pedig a banknak meg kell téríteniük az okozott kárt.

Viliam Mišenkát, akit alig egy hónapja hoztak haza a szlovák hatóságok Venezuelából, a nyitrai bankrablás ügyében felmentette a bíróság – az indoklás szerint nem volt minden kétséget kizáróan bizonyítható, hogy részt vett benne. Mišenka védőügyvédje kijelentette: „Kliensem a boldogságtól négyméteres magasságba fog ugrálni.” Amint a bíró elmondta: a legnagyobb felelősség a két főszervezőt, Bohuš S. biztonsági őrt és Gustáv I.-t, a megbízóját terheli, a többiek esetében nem sikerült megállapítani, részt vettek-e a szervezésben, vagy csak végrehajtók voltak.

A bíróság fontolóra vette a védőügyvédek érveit is, miszerint a túl hosszadalmas tárgyalás miatt ejteni kellene a vádakat, vagy legalább csökkenteni a büntetést. A szenátus elnöke szerint azonban az időhúzásért épp maguk az ügyvédek a felelősek, akik „mindig pont a tárgyalások napjára betegedtek meg”. Az ítélet nem jogerős, a vádlottak a legfelsőbb bíróságon kívánnak fellebbezni ellene. Egyedül Mišenka elégedett, ő törvényesnek és igazságosnak tartja a Nyitrai Kerületi Bíróság döntését.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?