Nem vették fel az oltást: a tanárok egy százaléka mától fizetetlen szabadságon van

tanárok

Lejárt a tanárok kötelező oltásának határideje, legutóbb még azt tudtuk, hogy a pedagógusok öt százaléka nem oltatta be magát, az EMMI ma azt közölte: ez a szám egyre csökkent.

Többször írtunk arról, hogy december 15-ig kellett beoltatniuk magukat a magyar állami iskolákban (valamint az oltást kötelezővé tevő egyházi, alapítványi, magán- és önkormányzati intézményekben) tanító pedagógusoknak, aki ezt nem tette meg, mától nem taníthat, fizetés nélküli szabadságra küldik.  

A pedagógus szakszervezetek a döntés bejelentése óta folyamatosan azt kérték, hogy a kormány vonja vissza az erről szóló rendeletet, az ugyanis szerintük még súlyosabbá teszi a pedagógushiányt.  Ez nem történt meg. Előbb Rig Lajos országgyűlési képviselő szerette volna megtudni, hogy a tanárok hány százaléka mondott nemet a kötelező oltásra, de az írásbeli kérdésére válaszoló Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára azt írta, csak később közölhető adat.  

„Természetesen helyi szinten a munkáltatók, illetve az intézményvezetők megteszik a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy a végül be nem oltott, és felmentéssel sem rendelkező pedagógusok feladatainak ellátását megfelelő szakemberekkel pótolni tudják” - írta az államtitkár. 

Aztán mégis lett adat: „Az állami fenntartású iskolákban a pedagógusok egy százaléka nem vette fel a koronavírus elleni oltást” – közölte hétfőn a minisztérium az Infostarttal. Azt írták: mindenhol újraindul az oktatás a téli szünet után, az oltási kampány pedig eredményes.

A 78 ezer pedagógus 94 százaléka már felvette az oltást, 3 százalék szakorvosi ellenjavallattal, 1 százalék miniszteri mentesítéssel rendelkezik, további 1 százalék pedig betegállományban van, illetve vár mentesítési kérelme elbírálására, mely napokon belül lezárul.” 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?