Napokon belül elkezdik az eperjesi alagút fúrását

Eperjes | Napokon belül megkezdik az eperjesi R4-es kerülőúthoz tartozó alagút fúrását. A kerülőút építésének befejezését 2021-re tervezik.
Németi Róbert

2018. június 30. 14:19

Azt még nem tudni, pontosan hány alagútcsövet hoznak létre   - Képarchívum

A Nemzeti Autópálya Társaság (NDS) és Érsek Árpád, a Híd közlekedési minisztere a héten tartott ellenőrzést a terepen. Az NDS képviselője elmondta, gőzerővel dolgoznak az építkezésen, a nyári szünidő kezdetével pedig a város melletti hegyoldalba tervezett alagút fúrását is megkezdik. A D1-es autópálya Eperjes nyugati és keleti részét összekötő szakasza a tervek szerint 7,8 kilométer hosszú lesz, ebből 2,3 kilométert az alagút tesz ki. Mivel a Kassáról Poprádra jelenleg csak a városközponton át lehet eljutni, a kerülőút kulcsfontosságú a D1-es szakaszainak összekötésében és akadálymentessé tételében. Ha elkészül az alagút, a D1-es az Eperjes–Poprád és Eperjes–Buda-mér szakaszt köti össze, de a tervek szerint erre az útra kapcsolódna rá az R4-es kerülőút északi része. „A fúrás megkezdése előtt még be kell fejeznünk az alagút portáljához vezető utakat, be kell állítani a gépeket, és minden olyan műszaki műveletet is be kell fejezni, melyek nélkül nem indulhat be a fúrás” – magyarázza az NDS vezetősége. Érsek Árpád közlekedési miniszter meglátása szerint a munka jó ütemben, a tervek szerint halad. „A kerülőút épül, és a másikhoz is nemsokára hozzáfogunk. Az ellenőrzés során aktivistákkal is találkoztam, akik hangsúlyozták, adófizetők, és utakat akarnak. Épp ezen dolgozunk. De az építkezést csak akkor kezdhetjük meg, ha a munkára garanciát kapunk, és mindent előkészítünk” – mondta Érsek. A miniszter elmondása szerint a projekt lassan elkészül, de még mindig arról tárgyalnak, hány alagútcső lesz, és hogy teljes vagy csak fél profilban fogják-e építeni az utakat. „Az északi kerülőút projektjét csak jövőre indíthatjuk be, hamarabb nem” – zárta Érsek Árpád.

2018. június 29. 19:11

2020-ra elkészülhet az új Ipoly-híd
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Frissítve

Hivatalos: Cséfalvay kilép a Hídból

Elejtett telefonja buktatta le a táskatolvajt

Indul az országos mellrákszűrés

Frissítve

Baleset történt a pozsonyi Sitina-alagútban

Korai szívbetegség fenyegeti a túlsúlyos gyerekeket

Új-Zélandon télen is mezítláb járnak

Legfrissebb galériák
Olvasta már?