Milyen a jó talajtakaró gyep?

Figyelemre méltó a gyep növényvédelmi vonatkozása is, mivel a szőlőben szürkerothadás ellen bizonyos esetekben nem ismertes igazán hatékony kémiai védelem, a gyepesítés a védekezés jó kiegészítő eszköze lehet. Ugyanis egyrészt megköti a nyári csapadékot, így kevesebb víz áll rendelkezésre, tehát kisebb a bogyók duzzadásának és felrepedésének esélye. Másrészt csökkenti a vegetatív növekedést, s ezzel hozzájárul ahhoz, hogy a lombozat szellősebb marad. Továbbá a tápelemek felvehetőségének kiegyenlítettebbé válása miatt kisebb az elrúgás és a klorózis vagy a fürtkocsánybénulás esélye. Ezenkívül télen mérsékli a talaj átfagyását, valamint bizonyos esetekben lehetővé teszi a szerves trágya kiküszöbölését. A fű a gyümölcsös talajának szervesanyag-szükségletét jórészt biztosítja elhaló gyökérzetével és a kaszálékkal. Mélyen korhadó gyökérzete folyamatosan lazítja a talajt, ellátja tápanyaggal, mikroelemekkel. Rendszeres kaszálással a gyümölcsös szellőzése is jó. Végül, de nem utolsósorban, a nagy csapadékú vagy öntözött területek magas fűhozama állati takarmányként is felhasználható.

Csak öntözött termesztésben

A fűtakaró azonban köztudottan többlet vízigényt támaszt a gyümölcsösökben, ezért füvesítés csak öntözéses termesztésben vagy olyan helyen valósítható meg és tartható fenn, ahol az évi csapadékmennyiség eléri a 700–800 millimétert. A csapadék mennyisége mellett az eloszlás is igen fontos. A teljes terület füvesítése esetén problémaként merül fel, hogy a fűtakaró vízigénye a szőlőével és a gyümölcsfákéval megközelítően azonos, ezért igen jelentős a vízfelvétele. További probléma, hogy a fűgyökérzet vízfelvevő- és hasznosító képessége megelőzi a gyümölcsfákét. Ám ha csak a művelő utat füvesítjük, vagy csak minden második művelő utat, akkor lényegesen csökkenthető ez a többlet vízigény. A gyepet alkotó növények gondos megválasztásával, ideális tápanyagellátási technológiával és a gyep rendszeres kaszálásával vagy zúzásával a víz- és a tápanyag-konkurenciát minimálisra lehet csökkenteni. ĺgy a talajvédelmi, a környezetvédelmi és a technológiai előnyök fokozottabban érvényesülhetnek.

Nem kellő vízellátottság esetén a füves talajok nedvességtartalma kisebb, mint az ugaron tartott talajoké, ami a gyümölcsfák esetében csökkent hajtásnövekedést, és kevésbé elágazó gyökérrendszert okoz. A füvesítés egyébként is felszínes gyökéralakulást eredményez, így a vastagabb gyökerekből sok nő felfelé a gyepbe, ahol sűrűn elágazódik. Bár az is igaz, hogy a mélyebb rétegekben is több hajszálgyökér fejlődik. A füves talajon kifejlődött finomabb gyökérrendszer nagyobb tápanyagfelszívó felületet ad, és a növény sokkal hatékonyabban használja ki a talaj nedvesség- és tápanyagkészletét. A fű alatt csak addig fejlődik nagy mennyiségű adszorbeáló gyökér, amíg a talaj nedvességtartalma megfelelő. Száraz körülmények között azonban az aktív adszorbeáló gyökérfelület csökkenése gyorsabb és a fák is gyengébben fejlődnek.

A fűvel szemben támasztott követelmények

Mindezek figyelembevételével a jó talajtakaró fű a következő tulajdonságokkal rendelkezzen:

– bojtos és nagy tömegű, de nem mélyre hatoló, sekély (15–30 cm) gyökérzetet növesszen, azaz ne jelentsen gyökérkonkurenciát a termesztett gyümölcsfajok számára;

– nagy számú (40–60 ezer darab/m2), a föld közelében, oldalirányban elágazó hajtást fejlesszen;

– gyorsan bokrosodó, de lassú és alacsony növekedésű legyen, amelyet a tenyészidőszak alatt 2–3 alkalommal (a jelenlegi 7–9 alkalom helyett) nyírunk (május végén, június eleje, illetve a szüret előtt);

– jól tűrje az árnyékolást, a kaszálást és a taposást;

– mérsékelt tápanyag- és vízfogyasztás jellemezze;

– szárazság-, só- és fagytűrő, hosszú élettartamú (5–8 év), s ha lehet önmagától megújuló legyen.

Ezen igényeknek a nem tarackoló aljfüvekből és évelő pillangósokból álló keverékek felelnek meg leginkább: az angol perje (Lolium perenne), olasz perje (Lolium multiflorum), réti perje (Poa pratensis), sovány perje (Poa trivialis), csomós ebír (Dactylis glomerata), juhcsenkesz (Festuca ovina), réti komócsin (Phleum pratense), taréjos cincor (Cynosutus cristatus), fehérhere (Trifolium repens). Ám például a török szegfű (Tagetes patula) vagy a szudáni fű (Sorghum sudanense) is hatékony segítség lehet növényvédelmi szempontból, egyes gyökérnematódák ellen.

A gyepnövények fajgazdasága a hasznos élő szervezetek gyakoribb előfordulásával is jár. A takarónövények virágpora például a ragadozó atkák alternatív tápláléka lehet. A fajgazda talajtakaró növényzet a biológiai sokféleség kialakulása által elősegíti az ökoszisztéma bizonyos fokú önszabályozását. Ha virágzó sorközi növénytakaró kialakítása nem lehetséges, a virágzó növények jelenléte az ültevény melletti szegélyek meghagyásával is elérhető.

A füvesítés hátránya

A füvesítés hátrányaként említhető, hogy – az alsóbb rétegek párásabb mikroklímájának köszönhetően – növekszik a gombafertőzés veszélye, és elősegíti a késő tavaszi kisugárzási fagyokat, valamint a törzset és a gyökereket károsító rágcsálók elszaporodását. Ez megakadályozható, ha a korábban lekaszált, de még el nem hordott, korhadt fűtakarót összegyűjtjük és komposztáljuk. További hátrány, hogy a rajzó cserebogarak petéiket a növényzettel borított talajba rakják. E negatív hatás kiküszöbölésére Nyugat-Európában a jégeső ellen védő hálókat a talajra terítik. Ezzel egyrészt a nőstények petézését gátolják, másrészt a talajból éppen kibújó új nemzedék útját akadályozzák. Ezenkívül általános tapasztalat, hogy a fák növekedése és a termés mennyisége igen gyenge, ha a facsík gyepesített. A csökkent termésmennyiséghez gyengébb minőség is társul. Ezentúl gyorsul a savlebomlás, ezért csökken a must savtartalma.