Nem csak rajtunk múlik az előléptetés
Ezzel valószínűleg nem mondtunk újdonságot, de bizony a külső körülményekre is oda kell figyelni, hisz ez is erősen meghatározhatja, hogy mégis hol van jelenleg a plafon az előremenetelünkben. A folyamatra szerencsére tudatosan is felkészülhetünk, szakember segítségével. A CV Shark többféle szolgáltatást kínál, ami a komplett karrierünk fejlődésében maximális támogatást tud adni.
Az egyik első tényező, ami “dönt” a karrierünk fejlődéséről, az a vállalat, ahol dolgozunk. Már önmagában fontos, hogy olyan céget keressünk, ahol bizony van karrierlehetőség. Mik az egyértelmű jelek? Például az, hogy a szervezet növekszik, de legalább stagnál, és vannak szervezeti változások. Ha a cég hónapról hónapra működik, gyakori a leépítés, akkor nem igazán lesz esélyünk előrelépni, és megemeltetni a fizetésünket.
Az is jó jel, ha vannak előttünk pozitív példák, akik szintén már több lépcsőfokot is megtettek azon a bizonyos ranglétrán. Az sem elhanyagolható, ha a főnök is egyértelmű jeleket mutat, hogy gondolkodik azon, hogy idővel feljebb léptet bennünket.
Ha van a vállalatnak előre definiált rendszere, amiben automatikusan előlépteti azokat, akik jól teljesítenek egy meghatározott követelmények szerint, szintén plusz pont.
Figyeljünk oda a saját teljesítményünkre
Nem az “elég jó” vagy “éppen megfelelő” teljesítmény kell, hogy a cél legyen. Kiemelkedőnek kell lenni a saját területünkön, ha be szeretnénk biztosítani az előléptetést. Ennek része az is, hogy időben bejárunk dolgozni, vagy pontosan megjelenünk a meetingeken, betartjuk a dress code-ot, és határidőre elvégzünk minden ránk bízott feladatot. Olyan teljesítményre van szükség, ami egyértelműen jelzi, hogy az előléptetés után is megálljuk majd a helyünket.
Ha hosszú távon tervezünk, és eszerint dolgozunk, az is jó jel lehet. Szerezzük meg az előléptetés utáni munkakörhöz szükséges tudást és készségeket. Álljunk készen a következő lépcsőfokra, és szárnyaljuk túl az elvárásokat.
Felelősség és tulajdonosi szemlélet
Ne csak nekünk érje meg az előléptetés, hanem a vezetőségnek is. Valóban legyen hozzáadott értékünk a cég életéhez. Ennek egyik legjobb módja az, ha extra felelősséget vállalunk, és az előléptetés utáni munkakör feladataival is nem csak szimplán elkezdünk megismerkedni, de elkezdjük végezni is azokat.
Általában azokat léptetik elő, akik már kinevezés előtt is ellátták az adott pozíció feladatait. Ezért is fontos az, hogy mutassuk magunkat, és tegyünk róla, hogy a közvetlen felettesünk is profitáljon az előléptetésből. Ezzel jó színben tüntetjük fel őket, megerősítjük a szövetséget. Az előléptetéshez vezető utat is érdemes megtervezni, amihez már profi segítséget is igénybe vehetünk.
(PR)
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.