Mezei pockok heves inváziója

A pocokgradáció, azaz túlszaporodás nem szokatlan jelenség nálunk sem. Régebben csak 5-7 évenként, az utóbbi időszakban a megfigyeléseink szerint már 2-3 évenként kell szembenézni a kártevő elszaporodásával, miközben a fertőzött területek egyre nagyobbak. E jelenség számos tényező eredménye. Kétségtelen, hogy a tartósan száraz időszakok kedveznek a rágcsálók szaporodásának és aszályos körülmények között a pocok kártétele is súlyosabb. Száraz időben ugyanis – nyáron és ősszel egyaránt – a szokásosnál is kevesebb az elvégzett talajmunkák aránya, azaz bőven találhatók műveletlen területek, aratás után sokáig felszántatlan tarlók. ĺgy fizikailag is kevesebb talajlakó kártevő semmisül meg. A kártevő elszaporodását segíti elő az a tény is, hogy a vegyszerekkel védett területek aránya igen alacsony – a Központi Mezőgazdasági Ellenőrzési és Fajtaminősítő Intézet (ÚKSUP) komáromi növényvédelmi osztályának tapasztalatai szerint a szükséges területnek mindössze 10-25 százalékán alkalmaznak vegyszereket. A védekezés akkor lenne hatásosabb, ha nagy területeken egyidőben – a kártevők szaporodása előtt – hajtanánk azt végre.

A védekezés hatékonyságát rontja, hogy a kártevők a nem védett területekről betelepülnek a kezelt területekre is. Kevésbé hatásos, és ugyanakkor jóval költségesebb az a védekezés is, amelyet megkésve hajtanak végre. A kártevők elleni téli védekezés alapja az, hogy a hótakaró kialakulása előtt a lehető legnagyobb területen alkalmazzuk, csökkentve ezzel a pockok egyedszámát. Ha ezt nem sikerül elvégezni, tavasszal érzékeny károkkal számolhatunk.

A mezei pocok nagy migrációs hajlammal rendelkezik. Táplálék után kutatva gyorsan áttelepszik ígéretesebb lelőhelyekre. A tél beállta előtt előszeretettel vonul az őszi gabonába, repcébe, ahol már a kis népessége is súlyos károkat okozhat. Jelenleg a gabonák veszélyeztetettsége az átlagosnál is nagyobb, mert a növényzet még fejletlen és nehezen viseli a zöld levelek elvesztését. Az évelő lucernásokban a zöld növényzet eltűnése után a pockok a gyökérzetet károsítják, helyenként teljesen kipusztítva a növényzetet. Megfigyeléseink szerint a mezei pocokállomány egészséges és még októberben, novemberben is szaporodott. A gradáció felmenő ágban van, ezért nem számíthatunk a populáció gyors összeomlására. Erre csak a csapadékos, hóolvadással tarkított, mérsékelten hideg tél esetén van lehetőség, amikor a hótakaró gyorsan olvad, a talaj viszont még fagyos, ezáltal a pocokjáratok huzamosabb ideig vízzel telítődnek. Ennek hiányában a pocok népessége és a fertőzött területek nagysága valamint ezzel arányos kártétele várhatóan tovább növekszik.

Az őszi kalászosokban, repcében, évelő pillangósokban, a legelőkön, gyümölcsösökben a pocokfertőzés megfékezése érdekében jelenleg már csak csalétkes védekezést alkalmazhatunk. Ennél a módszernél az a legfontosabb, hogy a pocoknépességnek megfelelő menynyiségű csalétket adagoljunk. Nálunk a következő szerek használata engedélyezett: Muskil Špecial G, Deralan H, Niva zrno, Rodentic Blesk G és Z, Stutox-I, Redentin 75. (Az adagolás és a használati utasítás a csomagoláson található.) Ezek a vegyszerek a rágcsálóknál vérzékenységet, majd pusztulást okoznak, feltéve ha azok legalább 4 napon keresztül megfelelő mennyiségben fogyasztanak a kihelyezett csalétekből. Egy pocok egy nap alatt átlagosan 2-4 gramm csalétket eszik meg, így elpusztításához 6-8 grammot kell kihelyeznünk. Ha a csalétek mennyiségét aluladagoljuk, a várt hatás is elmarad, az egy-két napos alkalmazás esetén ugyanis még nem alakul ki vérzékenység.

Ott, ahol a népesség nagy, ott a pocokjáratokat be kell taposni, kapálni. A 24 óra múlva kibontott lyukak száma megegyezik a mezei pockok számával. A pocok népességének megállapítására kijelölt mintatér nagysága 10x10 méteres legyen. A mezei pockok elleni csalétkes védekezést nehezíti, hogy a kártevő egy-egy táblára gócosan települ be. Az ilyen területeken úgy kell megválasztani a csalétek mennyiségét, hogy az elég legyen a gócpont környékén is, de ne maradjon meg azokon a táblarészeken, ahol nem volt fertőzés. Vadvédelmi szempontból a csalétkes védekezés minősül a legkockázatosabbnak. A talajfelszínen maradt mérgező kukoricaszemekből – a csalétek hetekig megőrzi a mérgező hatást – a mezei nyulak, madarak is fogyaszthatnak. Mivel a készítmény hatása a szervezetben kumulálódik, a nyulak végzetes mérgezést is szenvedhetnek. Ezért nem szabad a csalétket a föld felszínére szórni, hanem az újra kinyitott pocokjáratokba kell azt kanállal behelyezni, majd ajánlatos a nyílásokat betömni és letaposni. A mezei nyulakat csak ilyen pocokirtással tudjuk megóvni a mérgezéstől.

A ragadozó madarak is sokat segíthetnek a vándorló, áttelepülő pockok ritkításában, arra viszont képtelenek, hogy az erős fertőzést megszüntessék. A ragadozók jobban odaszoknak egy-egy fertőzött területre, ha T alakú fákat helyezünk ki számukra, melyekről jól levadászható az adott terület. A T alakú fák időnkénti áthelyezésével szerencsésebb esetben a vegyszeres védekezés is szükségtelenné válik.

A szerző a Központi Mezőgazdasági Ellenőrzési és Fajtaminősítő Intézet komáromi részlegének munkatársa