Megtalálták a hetek óta eltűnt csicsói üzletember holttestét

Vértócsa és töltényhüvely a ház előtt, szénné égett autó – 8 napja tűnt el a komáromfüssi Szűcs Tibor

A Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) elit nyomozói rátaláltak Szűcs Tibor holttestére.

Az információról először a Startitup portál számolt be, a lap értesüléseit később a NAKA igazgatója, Ľubomír Danko erősítette meg.

Szűcs Tibor holttestét Magyarországon találták meg, az üggyel kapcsolatban a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség munkatársai három embert vettek őrizetbe. A szlovák rendőrség a magyar hatóságokkal együttműködve dolgozik a nyomozáson, melynek előzetes eredményei arra utalnak, hogy szándékos, előre eltervelt emberölés történhetett. Részletes tájékoztatást jövő hétre ígértek.

A portál úgy értesült, hogy a vállalkozó földi maradványai egy illegális sírból kerültek elő, amelyet a gyanúsítottak ástak ki, és ahová a gyilkosság elkövetése után az áldozatot eltemették.

Az üzletembert utoljára abban a komáromfüssi házban látták, amelyet a községben bérbe adott. Eltűnésének estéjén állítólag éppen azért jött, hogy behajtsa a bérlőktől a tartozás összegét. A helyszínen egy telefonhívást is intézett. 

A ház előtt egy töltényhüvelyt és egy vértócsát láttak, a rendőrség azonban nem erősítette meg, hogy ezek a „nyomok“ bármilyen módon összefüggnének Szűcs eltűnésével.

A férfi autóját Magyarországon, Pápa környékén, Komáromfüsstől hozzávetőleg 80 kilométerre találták meg – szénné égve.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?