Májustól új értékrend szerint

Olyan országok közösségébe lépünk, ahol a vállalkozás, a gazdasági tevékenység hosszú távra kialakított szabályok alapján folytatható, ahol ezek a szabályok nincsenek kitéve politikai hullámzásoknak, mandátumvadászok ígérgetéseinek, ahol a piac diktál, ahol nincs atyáskodás, bábáskodás, sem parancsolgatás. De a felelősséget sem lehet, illetve nem érdemes másra hárítani, mert a számlát a saját zsebből kell állni.

Úgy érzem, van valami szimbolikus is abban, hogy éppen május elsején, a munka ünnepén lépünk be az unióba, válunk a régóta áhított gazdasági-kulturális közösség tagjaivá. Mintegy utalva arra, hogy a jövőben elsősorban a kemény, értékteremtő, hasznos munkának lesz majd értéke, értékelődik fel a szerepe. Annak a kemény munkának, amelyből a hazai agrátermelőknek eddig is bőven kijutott, az elismerésére viszont már nem mindig futotta.

Ám még mielőtt abba a hibába esnénk, hogy az uniós tagságtól bármiféle varászpálcával kivitelezhető csodákat remélnénk, tudomásul kell vennünk, hogy az EU-t nem az agrárvállakozókért, azok támogatására hozták létre, a közösség nem azért költi a tagországok pénzét mezőgazdasági támogatásokra, nem azért készít költségvetést az agrárágazata számára, mert jó dolgában nem tud mit kezdeni a pénzével. A célokat itt is a fogyasztók igényei szabják meg. Az ő jólétük, biztonságuk, olcsó és jó minőségű termékekkel való ellátásuk a cél, s ezt a szabad piaci verseny által lehet megvalósítani. Az egységes, kontinensnyi belső piac erre csak eszköz, nem pedig a cél. Tudomásul kell venni, hogy a mennyiségileg szabályozott termelés és a kényszerűen csökkenő árak a hatékonyság növelésére, korszerűsítésre kényszerítik a termelőket. Ezen a piacon a kereslet-kínálat dönti el, hogy mit kell termelni, milyen mennyiségben és milyen minőségben

Az élelmiszertermelés ma Európa egyik legfontosabb gazdasági ágazata, mivel nagyon sok szállal kötődik az emberekhez. A lakosság közérzetét ez az ágazat képes jelentős mértékben befolyásolni, s ennek következtében fontos politikai tényezővé is vált. Az uniós gazdák tisztában voltak és vannak ezzel, s ennek megfelelően keményen érvényesítik az érdekeiket. A fogyasztók jóléte és a javuló életszínvonal nem lenne elérhető az élelmiszertermelés magas szintje nélkül. Az unió polgárai ezt elismerik, s az ágazatot is ennek megfelelően kezelik. Ismeretes, hogy az agrárágazat támogatásában milyen fontos elem volt a magasan kialakított árak rendszere. Az uniós állampolgárok jövedelmüknek köszönhetően elfogadták ezeket az árakat, s ezekben azt is elismerik, hogy a természet egyensúlyának fenntartásában a mezőgazdasági termelés fontos szerepet játszik. Ugyanakkor ennek az egyensúlynak a további fenntartása érdekében a gazdálkodókat megfelelő számban vidéken kell tartani, s nem lehet vita tárgya, hogy ennek a költségeit az árakban is meg kell Jeleníteni. Ma az uniós gazdák árbevételének a fele nem a termelésből, hanem a kiegészítő támo-gatásokból származik.

Azzal is számolni kell, hogy ezek a magasan tartott árak a világpiacon már régóta jelentős ellenkezést váltanak ki, s várhatóan folyamatosan csökkenni fognak. Ez a csökkenés az agrárszabályozás egyik legújabb alapeleme, a termelés és a piacra jutás közvetlen támogatásának fokozatos csökkentése ma már dokumentumban megfogalmazott célkitűzés (lásd az agrárminiszterek brüsszeli tanácskozásán tavaly nyáron elfogadott a közös agrárpolitika reformjáról szóló intézkedéseket).

Mivel az unióban nyilvánvalóvá vált, hogy a túltermelés okozta problémák megelőzése és kezelése emészti fel a legtöbb forrást, a közös agrárpolitikában alapvető törekvéssé vált a termelés és a piaci lehetőségek összehangolása. A termelés támogatása elsősorban azokra a mennyiségekre vonatkozik, amelyek a belső piaci igényeket elégítik ki, vagy elfogadott támogatással kivihetők. A támogatások jelentős része azonban ma már a gazdasági szerkezetváltás, a vidékfejlesztés és környezetvédelem, valamint a tájfenntartás kitűzött céljainak megvalósítására irányul. A mezőgazdasági termékek piacának szervezésében az ágazat sajátosságai és korlátozott versenyképessége miatt szigorú rendtartásokat kell fenntartani a továbbiakban is. A legfontosabb termények előállításában tehát nem a tagországok, hanem egyértelműen az unió közösségi előírásai érvényesülnek majd. Belépésünk után nekünk is el kell majd fogadnunk, hogy az agrárpolitikát nálunk is Brüsszelből fogják irányítani.

Az EU rendtartása a viszonylagosan egységes árak alkalmazásával, a feleslegek piacokról való kivonásával, az intervenciós felvásárlásokkal, a magántárolási támogatásokkal fenntartja a termelés és a piac viszonylagos egyensúlyát. Az importkorlátozásokés exporttámogatások rendszere olyan egységet alkot, amely eddig képes volt stabilizálni és megvédeni a belső piacot a nagyobb megrázkódtatásoktól, ugyanakkor megfelelő jövedelmet biztosított a termelőknek is.

Azt is rendkívül lényeges lesz tudatosítani, hogy az export hazai támogatása megszűnik. Erre a forrásokat a belépés után már Brüszszelből kell igényelni, illetve pályázni, megküzdeni a meghirdetett kiviteli támogatások elnyeréséért a többi exporttőrrel. Kétségtelen azonban, hogy az EU-tagság erős piacvédelmet is biztosít számunkra a harmadik országokkal szemben. Talán most még nem is tudatosítjuk, hogy mennyire fontos az, hogy a mi gazdáink is a közösség piacvédelmi rendszerének védőszárnyai alá kerüljenek.

Talán nem tűnik túlzásnak a megállapítás, hogy a csatlakozás sikere elsősorban azon fog múlni, hogy a termelőink, a hazai agrárágazat összes résztvevője képes lesz-e, akarja-e majd elsajátítani az uniós tagságból eredő új tenni- és tudnivalókat, hajlandó lesz-e csatlakozni egy új értékrendhez. (sz)