Zorba, a görög, avagy a szabad ember címmel alkalmazta színpadra Kazantakis regényét Ľubo Gregor. A neves szlovák színész-rendező a projekt helyszínéül a kassai Tháliát, Zorba szerepére pedig Pólos Árpádot szemelte ki, és a színház vezetése örömmel adott teret a kezdeményezésnek.
Zorba, a szabad görög
Zorba, a görög, avagy a szabad ember címmel alkalmazta színpadra Kazantakis regényét Ľubo Gregor. A neves szlovák színész-rendező a projekt helyszínéül a kassai Tháliát, Zorba szerepére pedig Pólos Árpádot szemelte ki, és a színház vezetése örömmel adott teret a kezdeményezésnek. Aki a holnap esti bemutatón musicalt vár, valószínűleg meglepődik, mivel Kassán nem a „nyitrai értelemben” vett musical készül, hanem egy melodráma, amelyben lesznek ugyan dalok és koreográfia, ám nagyobb súlyt fektettek a színészi játékra, mint az énekre és táncra. A rendező lapunknak elmondta, hogy egyetlen színész, Pólos Árpád felfedezése adta neki az ihletet. „Amikor megláttam, rögtön Zorba jutott róla az eszembe. Pólos alkatilag tökéletes a szerepre, sőt Anthony Quinnre, Zorba filmbéli megformálójára is hasonlít” – állítja a rendező. Érdekes egybeesés, hogy annak idején épp Gregor volt Quinn „szlovák hangja” a film szinkronizálásakor. Az előadásban elhangzó tizennégy dalt a Thália „házi szerzője”, Jakab Zoltán írta, aki Ľubo Gregor szlovákul írt dalszövegeit is lefordította magyarra. Az anyag CD-n is megjelenik, az előadáson pedig fél-playback technikával dolgoznak, azaz előre feljátszott zenére élőben énekelnek a színészek. A regény színpadi átiratában azok a jelenetek kaptak hangsúlyt, amelyekben a főszereplő különböző tulajdonságai mutatkoznak meg. A kulcsszó a szabadság, egy ösztönember szabad akaratának, önálló gondolatainak és szuverén döntéseinek megvalósítása. A rendező, aki egyébként hosszabb távra tervez a Thália művészeivel, különösen jelentősnek tartja azt a tényt, hogy magyar társulattal dolgozhat. Elmondta: a próbafolyamat alatt nemcsak a kisebbségi színészek gondjait ismerte meg, hanem a szlovákiai magyarok és a többségi nemzet képviselői közti problémákat is más szemmel nézi. (juk)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.