Zenés történetek három nyelven

Ez a különleges szerző-előadó mindig ügyesen verbuvál maga mellé zenészeket, de sosem túlozza el a körítést. Az említett gyereklemezen (Volt egy kertem) Farnbauer Péter gitározik és az a Szokolay Dongó Balázs játszik fúvós hangszereken, aki Palya Beát is rendszeresen kíséri. Legtöbbször a dzsessz és népzene határmezsgyéjén mozog, ugyanúgy, mint az új albumra kiválasztott cimbalomvirtuóz. Marcel Comendant az egyik legizgalmasabb zenész széles e hazában. Moldáviában született, aztán nálunk talált új otthonra. Érdemes tudni róla, hogy tagja a már-már világhírű PaCoRa triónak, amelynek neve a három zenész vezetéknevéből alkotott mozaikszó (Stano Palúch hegedű, Róbert Ragan bőgő). Ők már tíz-tizenöt évvel ezelőtt sikert sikerre halmoztak, amikor dzsesszesítették a szlovák népzenét. Tették ezt akkora szakértelemmel, hogy 2015-ben ők képviselték Szlovákiát a Budapesten megrendezett világzenei expón, a WOMEX-en. Szóval Marcel Comendant kiváló választás volt ezzel a minimalista projekthez. Főleg azért, mert Szunyog Zsuzsa Priadky lásky című lemezére is szépen rácsempészte az etnodzsesszt. Játéka tele van improvizációval, de mindig népies beütésű dallamokból indul ki. Néha még az is eszembe jutott a felvételeket hallgatva (például a Len takto napoly alatt), hogy szívesen fogadnék pár számot ének nélkül. A cimbalom ugyanis annyira izgalmas hangszer, és olyan ritkán hallhatjuk szólóban, főleg dzsesszes felfogásban, hogy igazi masszírozás a fülnek. Itt-ott zongorafutamokat imitál, másutt dobként pereg a cimbalom, de meg tudja idézni a gitárt is, szóval érezni, hogy Marcel Comendant szabad kezet kapott a dalszerzőtől.

De térjünk rá a szövegekre, annál is inkább, mivel ez egy háromnyelvű album. Szlovákul, angolul és magyarul hangzanak el a dalok – ekkora merészséget talán még nem is hallottunk senkitől tájainkon. Két ismert magyar népdal szövegét ráadásul átírta Szunyog Zsuzsa (Kis kece lányom, A csitári hegyek alatt), méghozzá oly módon, hogy csak az első sorok maradtak meg. És mivel a dallamok is csak nyomokban tartalmazzák az eredetit, úgy is mondhatnánk, hogy a szerző csak kölcsönvette, ugródeszkaként használta azt az egy-egy sort.

Van egy vegyes, szlovák–magyar dal is, a Zobrali mi…, szóval rendkívül nyitott, toleráns, kíváncsi közönségnek készült ez a lemez. A három angol nyelvű szerzeményről elmondható, hogy inkább sanzonosak – szomorkásak, bennsőségesek, még akkor is, ha gyorsabb a tempójuk, mint például a Rain is Falling.

A három nyelv egyáltalán nem zavaró, és az sem, hogy a tizenöt dalból hat szlovák nyelvű, és csak három magyar. Mert szépen összeállnak egy kerek egésszé, és ugyanaz a szövegírói attitűd észlelhető bennük – a történetmondás. Szunyog Zsuzsa sztorikat mesél, valahogy úgy, ahogy verseiben vagy prózai műveiben. Általában természeti képekből bontakoznak ki ezek a történetek, mint a népdalokban, de szerencsére nem akarnak népies műdalok lenni. Szerelemről, veszteségről, pillanatnyi boldogságról, valóságról és látszatról, álomról és ébrenlétről, hazugságról és igazságról szólnak. A dallamok ennek megfelelően hol játékosak, hol szomorkásak, és valószínűleg akkor is lekötik a figyelmet, ha a hallgató épp nem érti az adott szöveget. Információim szerint Szunyog Zsuzsa koncertjeire szlovákok és magyarok egyaránt szívesen járnak, illetve jártak, amikor még lehetett.

A királyhelmeci származású dalszerző-előadó nem rendelkezik ugyan kiugróan széles hangtartománnyal, a hangszíne viszont kifejezetten érdekes, előadásmódján pedig érződik a zene iránti feltétel nélküli odaadás. Továbbá nagyon hamar rájött, hogy egyhangszeres kísérettel sokkal intimebb hangulatot érhet el – a stúdióban és koncerteken egyaránt –, mint amire egy népesebb zenekari felállás lehetőséget ad. Most csinált nekünk egy finoman kitárulkozó, sokszínű albumot. A Priadky lásky (érdemes lett volna mindhárom nyelven feltüntetni a címet a borítón) nagyon passzol ehhez a mostani időszakhoz, amikor egyik szemünk sír, a másik nevetni próbál, és egyre kevésbé értjük ezt a négy sarkából kifordult világot.