Izgalmas, kurta kis dalok

d

Én úgy vagyok a hazai magyar gyereklemezekkel, hogy már a megjelenés puszta hírére cigánykereket hányok örömömben – persze képletesen. Egy kezemen meg tudom számolni az utóbbi négy-öt év termését, legalábbis azokat, amelyek eljutottak hozzám, lelkes gyűjtőhöz. Az elmúlt hetemet Szunyog Zsuzsa dalai aranyozták be.

A királyhelmeci származású, Pozsonyban élő szerző-előadóról tudni érdemes, hogy költőként kezdte (Rózsavigasz, Olé/olé), aztán írt prózakötetet (Szél, szoknya, tenger), mesekönyvet (A kis repcsi meséi), gyerekverseket (Mesemadarak), valamint angyalokról szóló regényt (Boldogságkommandó). De nem elégedett meg a könyvbe zárt szavakkal, dalokat kezdett írni, felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt. Aztán egyszer csak azt vettük észre, hogy zenés műsoraival járja az országot. 

Mindez főleg azért érdekes, mert az írókról, költőkről elterjedt (nem is mindig alaptalanul), hogy pocsék előadók, dünnyögve, hadarva, élvezhetetlenül olvassák fel saját műveiket. És a jóisten dugaszolja be mindenki fülét, ha dalra fakadnak.

Akadnak persze olyanok, akik saját verseiket énekelik, de őket általában nem költőknek hívja a szakma, hanem dalszerző-előadóknak – nyilván irigységből. Szunyog Zsuzsát viszont nem lehet ilyen gyorsan besorolni sehová, pont a fentebb ismertetett előzmények miatt. Ritka csodabogara ő a hazai magyar művészeti szcénának, aki egyszerre formál zenei ízlést és gyarapít szókincset, kicsiket, nagyokat egyaránt szórakoztatva. 

A lemez címe Volt egy kertem, a borító barátságos, finom, nem túldizájnolt, már-már minimalista, azaz passzol a dalokhoz, amelyek szintén ilyenek. Szunyog Zsuzsa arról is híres, hogy kiváló érzékkel választja meg zenésztársait – hol Balogh Kálmán cimbalmozik neki, hol Marcel Comendant, vagy éppen Radovan Tariškát hívja el szaxofonozni. Ezen a lemezen Szokolay Dongó Balázs játszik furulyán és dorombon, Farnbauer Péter pedig gitározik, illetve hangszerelte is a dalokat. 

Szokolay Dongó Balázs gyakorlatilag minden fúvós hangszert meg tud szólaltatni, legtöbben talán a dzsessz és népzene határmezsgyéjén mozgó Dél-alföldi Szaxofonegyüttesben figyeltek fel rá. Sok formációban megfordult azóta, és a gyerekek nyelvén is ért, egy időben például Palya Beával duóban szórakoztatta őket. Farnbauer Péter a legendás Elán zenekar tagja, saját stúdiójában pedig egy csomó élvonalbeli hazai előadó lemezének születésénél bábáskodott. Kulcsfontosságú egyénisége a hazai magyar könnyű-zenének (is), billentyűs hangszereken, gitáron és basszusgitáron egyaránt kitűnően játszik. Szóval ők ketten alkotják a minimalista alkalmi zenekart a lemezen, viszont nem szólóznak, nincs szándékukban elterelni a figyelmet a mondanivalóról, csak annyit hallani belőlük, amennyit feltétlenül muszáj – bár tegyük hozzá, hogy Szokolay Dongó Balázs akkor is szólózik, amikor kísér, ilyen a stílusa, hála istennek. 

A lemezre 21 dal fért fel, mégsem dupla album, sőt időtartama alapján szimpla albumnak is csak kis túlzással nevezhető. Harminchárom perc az egész. A legrövidebb dal 45 másodperces, a leghosszabb 2,23 perces. Épkézláb, hagyományos verze-refrén felépítésű dalokról van szó, csak épp túl hamar végük szakad, általában pont akkor, amikor az én felnőtt, elemző agyam kezdené befogadni őket. A gyermekagy nyilván másképp működik, gyorsabban emészti meg a dolgokat, át tud kapcsolni egyik dallamról a másikra, akár 1,08 perc után is. De az is lehet, hogy többször követeli majd egymás után ugyanazt a csemete, és a szülőnek állandó készenlétben kell lennie a lejátszó mellett – legalábbis az ismerkedési fázisban. 

A legtöbb szerzemény gyors ritmusú, játékos, lüktető – a hangszerek bogarak fürge mozgását utánozzák, vidáman „kurjongatnak”, vagy épp téli hangulatot varázsolnak. De vannak itt népies dallamok, szenvedélyes tangó, sőt keleties, kísérletezőbb szerzemény is. A szövegek pedig nyilván ugyanolyan fontosak, mint a zene, sőt a dalok rövidségéből arra következtetek, hogy eredetileg verseknek születtek, csak később talált ki hozzájuk dallamot a szerző. Gyakoriak a természeti képek, a mindennapokban rejlő izgalmas momentumok, a megfigyelő attitűd, a világ felfedezésének vágya, és mesefigurák is felbukkannak itt-ott. 

A remek zenei ötleteket felvillantó album(ocska) anyaga kompakt egészet alkot, pörög, mint a búgócsiga, ringat, mint a pókhinta, röpít, mint a csúszda – úgyhogy a bulihangulat a dalok kurtasága ellenére is kialakulhat. És ilyen sorokkal találkozhatunk: „Mákfejecske vígan él, körötte a szél zenél, benne meg a mákszemek susognak mákéneket”. Vagy: „Fapapucs, csoda cucc, ide jössz, oda futsz, kopogó sarkakon hajnalra hazajutsz”. Aztán: „Sül a lángos, odaég, hogy lesz ebből ma ebéd? Megfogom a kenyeret, s megeszek egy szeletet”. És a szerelem sem maradhat ki: „Egy szöszke szösz-kislány sír a kabátomon, Csúnya szösz-fiú, te vagy a bánatom, Na de ne búsulj hát szöszke Böske, hívja a szösz-fiú, jössz te, jössz te? Hozzám jössz te?”

Jó lett volna bele egy szép kis booklet a dalszövegekkel, bájos rajzokkal, de az ilyen luxusadalékok már érezhetően megdobják a költségvetést. És mivel ez a lemez szerzői kiadás (mi más is lehetne nálunk), ne legyünk telhetetlenek. Inkább örüljünk annak, hogy egyáltalán megjelent, sőt, mi több, nagyon jó lett. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?