Zenei gyöngyszemek mesteri klipekkel

zene

Parasztkatona Lev Tolsztoj Háború és béke című regényében Platon Karatajev. Süvölvényként szembe szállt a törvénnyel, be kellett hát állnia a hadseregbe.

Moszkva eleste után francia fogságba került. Talpraesett, tevékeny ember volt, fanatizmusát derű itatta át, bölcsességével, bajtársias lelkületével nagy hatással volt a többiekre, még Pierre Bezuhovra is, aki fogolytársa volt. Nem kegyelmeztek neki a franciák. A szmolenszki visszavonulás során súlyos betegen cipelték magukkal, s amikor már nem bírta erővel, főbe lőtték.

Platon Karatajev, aki olyan puha akar lenni, mint a kalács, olyannyira megihlette Balla Gergelyt, hogy ezt a nevet választotta (angol átírásban) 2016-ban alakult zenei társulatának. Az orosz népi lelkületet megtestesítő muzsik ugyanis a maga egyszerű és őszinte módján fogalmazza meg az élet nagy igazságait. A Platon Karataev pedig hozzá hasonlóan az egyszerűségre, az érthetőségre, az őszinteségre törekszik.

Összetéveszthetetlen, mély érzelmeket kavaró zenéjükben a katarzis, a lelki csúcspont elérése a cél. Szövegeikben a legszemélyesebb módon beszélnek egyetemes, igaz és mindenkire érvényes gondolatokról. De nincsenek megfellebbezhetetlen kijelentéseik. Olyan kérdéseket tesznek fel, amelyek mindannyiunkat foglalkoztatnak, és egy életen át keressük rájuk a válaszokat.

Az angolszász új-indie-folk és a new wave elegye az általuk megszólaltatott zene, amelyben a hangsúly a folkon van. Eddig megjelent két angol nyelvű lemezükön milliós hallgatottságú dalok is szerepelnek. Akik először hallják valamelyik szerzeményüket, és nem tudják, hogy Balla Gergely, Bradák Soma, Sallai László és Czakó-Kuraly Sebestyén alkotják az együttest, meg is lepődnek, hogy ez egy magyar zenekar, amely már több országban élvez óriási rádiós kampányt.

Két szerzeményük, az Ocean és a Wide Eyes klipjét ifj. Vidnyánszky Attilával és Kenéz Ágostonnal forgatták. Előbbinél, amelyet Dobos Emőke rendezett, nehéz eldönteni, hogy egy zsenit vagy egy őrültet látunk, aki a pusztaság közepén, vagy a világ végén birkózik a transzcendenssel. Mintha csak egy fiatal karmester állna előttünk, aki a természet láthatatlan erőit dirigálja. A 2019-es klipszemlén ifj. Vidnyánszky Attila a legjobb férfi alakítás díját kapta átszellemült játékáért.

„A Hamlettel vizsgáztunk az Ódry Színpadon, majd bekerültem a Vígszínházba, ahol a Háború és békében Napóleon szerepét osztották rám. Szeretem Tolsztoj regényét, benne Platon Karatajev figuráját, akinek van egy híres mondata: Kavics legyek, Uram, mikor leteszel, friss kalács, amikor felveszel. S ahogy zajlottak a vígszínházi próbák, egy napon felhívott Balla Gergely, hogy szeretne találkozni velem. Akkor már tudtam, hogy létezik egy ilyen nevű zenekar, nézegettem a neten, és még viccesnek is találtam, hogy ezt a nevet vették fel. Balla Gergely mondta, hogy ő az együttes vezetője, én meg, hogy milyen érdekes, nemrég bukkantam rájuk a világhálón. És egy próba után találkoztunk. Elmondta, hogy látott az egyetemen bemutatott Hamletben, Zsótér Sándor rendezésében, és annyira a hatása alá került az előadásnak, hogy utána döntötte el, ő is valami hasonlót szeretne csinálni – zenében. Akkoriban született meg benne a gondolat, hogy komolyan akar foglalkozni a zenével. Nem sokkal később meg is alapította a zenekart. Klipben korábban nem szerepeltem, talán nem is vállaltam volna ilyesmit, de akkor jólesett, hogy érdeklődnek irántam, és abszolút rájuk bíztam magam. Mindent ők találtak ki, én csak azt csináltam, amit mondtak. Közölték velem, hogy vezényelnem kell. A Háború és béke próbafolyamatának utolsó hetében, Mester Dáviddal, a Vígszínház zenei vezetőjével az öltözőben gyakoroltam, hogyan kell vezényelni. Hogy ez milyen formában fog megmutatkozni, és hogy ez valahol egy mezőn lesz, arról semmit sem tudtam. Elvittek hajnalban a forgatásra, vázolták az elképzeléseiket, én pedig igyekeztem megfelelni az elvárásaiknak. Annyit kértek, hogy nagyon látványos legyen a vezénylésem, ne legyek visszafogott, és hogy mimikával is dolgozzak rá a történetre. Úgy fogalmaztak: tegyek úgy, mintha a Teremtőt irányítanám.

Több karmestert megnéztem a neten. Mindegyik nagy hatással volt rám. Talán azért is, mert gyerekkoromban karmesternek neveltek. Zongorázni tanultam. Nem volt túlságosan sok érzékem az egészhez. A szüleim nagyon szerették volna, hogy zenész legyek, egy idő után azonban rájöttek, hogy egy bizonyos ponton túl többet már nem várhatnak tőlem. Édesapám álma volt, hogy zenei pályára menjek. Ötévesen már zongorázni tanultam, de nyolc-kilenc éves koromra kiderült, hogy nem vagyok annyira muzikális. Lusta voltam, ami bőven elégnek bizonyult ahhoz, hogy felhagyjak a zenéléssel.

A Platon Karataev zenéjével úgy vagyok, mint sokan mások. Gyorsan megszerettem. Egy-két számuk után még azt hittem, egy jó nevű rockbandával állok szemben, aztán rájöttem, hogy ez egyáltalán nem az. Hogy nagyon komoly kérdéseket vetnek fel a dalaikkal. Érezhető a számaikban, hogy mennyire komolyan veszik a zenét. Hogy ez a legkomolyabb könnyűzene. Sok mélységet fedeztem fel benne. Örülök nagyon, hogy a For Her és az Atoms után a harmadik albumukon már nem angolul, hanem magyarul fognak énekelni.”

Különös hangzású, erős képi világú a Wide Eyes klipje is, amelyben Kenéz Ágoston, a színművészeti egyetem végzős hallgatója mutatkozott be, aki nemrég A tanár című sorozatban kapott kiemelkedő szerepet.

„Amennyire egyszerű a klip technikailag, annyira gazdag gondolatilag. Szombath Mátéval, a klip rendezőjével az volt köztünk a megállapodás, hogy egy felnövéstörténetet mutatunk be a születéstől a halálig, benne a világ felfedezésével, az életben való kíváncsi bolyongással, vándorlással, de ott a belerohanás is a végtelenbe, az élet sűrűjében való eltévedés, a keresztutak, a megnyugvás, az eltalálás a cédrushoz. Nekem ez az ötlet nagyon tetszett. Gyorsan kiderült, hogy egy rugóra jár az agyunk, nagyon jól tudunk együtt gondolkozni. Kölcsönkaptam egy jó szövetkabátot, amire vigyázni kellett, de nagyon jó kelléknek, sőt remek kollégának bizonyult.

Egyébként egészen véletlenül kerültem bele a klipbe. Máté barátnőjével egy osztályba jártunk a gimnáziumban, együtt színjátszóköröztünk, mindig mi alkottunk szerelmespárt. Nagyon jóban voltunk. Felhívtak, hogy partnert keresnek egy lány mellé, volna-e hozzá kedvem. Negyedéves voltam az egyetemen. Pár hónapja tudtam a zenekar létezéséről, őket hallgattam, miközben bábokat készítettünk az egyik előadásunkhoz. Imádom a zenéjüket, hihetetlen élmény volt felfedezni őket. Az pedig, hogy szerepeljek egy klipben, titkos vágyam volt, bár soha nem fogalmaztam meg magamnak. S amikor felhívtak, hogy itt a lehetőség, és kimondták, hogy a Platon Karataev a zenekar, azt hittem, viccelnek. Három hónapja ismertem őket, a kedvenceim lettek, s hirtelen bekerülök a klipjükbe? Megyek! Szóljatok, hogy mikor kellek! A forgatókönyv közben meg is változott, kikerült belőle a lány, mert bonyolult lett volna a történet, és maradtam én. Elküldték a számot, adtak hozzá koncepciót, vezérfonalat, ötleteket, és én is elmondtam, mi jutott eszembe, mit érzek a számot hallgatva. Pillanatok alatt egymásra hangolódtunk Mátéval. Nyitott volt minden meglátásomra. A fázisokat, amelyeken át kellett mennünk, pontosan lekottáztuk. Közben ronggyá hallgattam a zenét. Taktusokra hivatkoztunk. Versszakról versszakra, mondatról mondatra mindent megbeszéltünk. Hogy hol, mi történik, milyen életszakaszokat hogyan mutatunk meg. A Római parton és annak környékén folytak a felvételek, de az egymástól távol eső helyszínek miatt nem tudtuk időrendi sorrendben venni a jeleneteket. Hol az egyik, hol a másik, hol a harmadik helyen forgattunk, a mondanivaló azonban így is átjön. Nem veszett el. Sétálsz, bekanyarodsz, gyerek vagy, kamasz, felnőtt, most így, most úgy, most egészen máshogy! Így jöttek az instrukciók. Hajnaltól sötétedésig, egyetlen nap alatt vettük fel az egészet. Ki is merültünk rendesen. Nekem végig ment a fülemben a zene, ritmusra dolgoztunk, még a toboz eldobását is megbeszéltük, mikor fog megtörténni. Nagyon szép képekkel, szókapcsolatokkal dolgozik a zene. Mindent látok magam előtt, amiről a dal szól. Az Oceanben is az a szép, hogy nem azt hallom, hogy sírok, hanem, hogy kiömlik az óceán a szememből.”

A Platon Karataevnél nincsenek sem muzikális, sem szövegbeli sablonok. És nincs jelen a popipar egyik rákfenéje, a giccses elem sem. Dalaik az érzelmek és a gondolatok kristályrácsát mutatják.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?