Wagner is megvolt az életében

„Minden versenyen történt valami, ami befolyásolta a további sorsomat.” Mivel foglalkozol mostanában?

Szabadúszó vagyok, ami azt jelenti, hogy szerződéses alapon dolgozom. Ennek az az előnye, hogy én választhatom ki, mit, mikor énekelek. Legutóbbi állandó munkahelyemmel, a prágai Állami Operával sem szakítottam meg a kapcsolatot; mint vendég lépek fel bizonyos előadásokban. Liberecben Massenet Wertherében Charlotte szerepét énekelem. Nagy mezzo főszerep, eddig nem énekeltem, s azért is vállaltam el, mert szerettem volna, ha benne van a repertoáromban. Voltaképpen minden nagyobb mezzo szerepbe belebújhattam már, talán csak Saint-Saens Delilája került el, azt szeretném még elénekelni.

Van olyan is, amit nem igazán kedvelsz?

Van ám: a fiúszerepek! Amikor nadrágban kell fellépnem. Alapvetően nőies alkat vagyok, a romantikus női szerepekben érzem magam legjobban. Éppen ezért a francia opera áll hozzám közel, a lírai mezzo szerepek. Nem vagyok heroina-típus, ahhoz más hangi adottság szükséges, arra születni kell.

Tavaly két díjat is kaptál: a Masaryk Művészeti Akadémia díját és az Európai Művészeti Szövetség Mahler-díját.

Húsz szerepem volt a prágai Állami Operában, valamint egy Meyerbeer-premierem. Az elismerés ezután jött. Régebben azt hittem, a díjak sok mindenhez hozzásegítenek. Mostanában viszont azt gondolom, hogy inkább erkölcsi elismerést jelentenek, gyakorlati hasznuk azonban nemigen van. Sokkal inkább fontosak a szponzorok és az ügynökök, akik lehetővé teszik a fellépéseket. Sokan azt hiszik, hogy az ember kiáll a színpadra, s csak úgy jókedvében énekelget, ezért gyakran elvárják, hogy ingyen lépjek fel. Holott egy-egy szólóest mögött is rengeteg munka, gyakorlás van, nem még egy operaszerep mögött!

Indultál több nemzetközi versenyen is.

Sok versenyen voltam. Nagydíjat, első díjat sose kaptam, de minden versenyen történt valami, ami befolyásolta a további sorsomat. Azon túl, hogy rengeteg tapasztalatot szereztem, lehetőségekhez jutottam, meghívásokat kaptam. ĺgy jutottam például ösztöndíjasként Olaszországba és Amerikába is annak idején.

Kik segítettek a pályádon?

Szerencsésnek mondhatom magam, hiszen ha fölmerült valami probléma, ha bajba jutottam, mindig akadt valaki, aki segített. Sokan vannak, nem is tudom őket most felsorolni. Nagyon sokat köszönhetek zeneakadémista tanáromnak, Hana Štolfová-Bandovának. Aztán Martin Otava prágai rendezőnek, aki lehetővé tette, hogy egy Janáček-operával Japánban szerepeljek. Éppen aktuális segítőm pedig Oldřich Vlček, szabadúszóként az ő kamarazenekarával sok hangversenyen felléphetek. Ez most új tapasztalatot, élményt jelent; teljesen más, mint az opera. Az önálló esteken pedig természetesen nagyon fontos a zongorakíséret is, ezen a téren Marian Lapšanskýtól kaptam sokat.

Külföldön?

Egy évig énekeltem a buffalói operában Gary Burgess mellett. Gary bermudai származású zeneszerző, aki idén meghívott a Bermudákra, hogy saját szerzeményének premierjén énekeljem el a mezzo szólót filharmonikusok kíséretében. Nagy élmény volt.

Egy-egy fellépés bizonyára feszültséggel, stresszel jár, rengeteg energiát igényel.

Az a legnagyobb stressz, ha a környezetemben valaki beteg, mondjuk náthás, influenzás, mert akkor rettegek, hogy esetleg elkapom tőle, berekedek, elmegy a hangom. Kissé hipochonder vagyok, mint minden énekes, de hát a hangunk a munkaeszközünk, úgyhogy ez érthető is. Feszült vagyok a fellépés előtt akkor is, ha úgy érzem, nem vagyok jó formában, ha nem próbáltam eleget, nem készültem fel alaposan. Vagyis minél többet gyakorolok, annál kevesebb a stressz. Ha már elkezdődik a koncert, minden rendben van, feloldódok a zenében.

Gondolom, az éneklés tölti ki az életed.

Nagyon sok évet áldoztam énektanulásra. Közben adódott egy csomó technikai probléma is, néha úgy éreztem, nem megy tovább, aztán mégis összeszedtem magam. Az idő és az energia, amit belefektettem a gyakorlásba, úgy érzem, megtérült. Úgyhogy szeretném kihasználni a tudásomat mindaddig, amíg lehetőséget kapok. Tehát most fontos az éneklés, s örülök, hogy így van. De lehet, hogy eljön az az idő, amikor majd mást tartok fontosabbnak.

A mezzoszoprán univerzális hangnem. A magasabb vagy a mélyebb regiszterekben érzed jól magad?

Ez a szereptől is függ. Még mindig úgy érzem, fejlesztenem kell magam ahhoz, hogy drámaibb szerepeket vállalhassak. Például lassan eljuthatok Verdi Aidájának Amneriséhez. De sose leszek mondjuk Wagner-mezzo. Bár az is igaz, hogy az idén énekelhettem egy kisebb Wagner-szerepet a Valkűrökben. Van ugyanis ott egy nagyon nehéz kórus, amit éppen emiatt rendszerint szólistákkal oldanak meg, így Wagner is megvan az életemben...

Jelent-e katarzist egy-egy hangverseny?

Akkor érzem jól magam, ha látom, hogy a közönséget megnyertem, ha az arcokra kiülnek az érzelmek. A közönség olyan, mint egy tükör, tehát ehhez az én érzelmeim is kellenek. Egyébként igyekszem mindent magnóra venni. Amikor visszahallgatom a felvételt, újra átélem a koncertet, a magánszférában egy kicsit másképp.