Visszatér a cukros lány

Siobhan Donaghy bár még csak tizennyolc éves, mégsem számít kezdőnek. A Sugababes tagjaként ismerte meg a nagyérdemű.

Siobhan Donaghy bár még csak tizennyolc éves, mégsem számít kezdőnek. A Sugababes tagjaként ismerte meg a nagyérdemű. A lánycsapatból az első nagylemez megjelenése után távozott, amely akkor nem bizonyult jó döntésnek, mivel a trióra egy új lánnyal kiegészülve hatalmas siker várt, a második, Angels With Dirty Faces című albuma jócskán túlszárnyalta a bemutatkozó sikerét.

Miután 2001 augusztusában Siobhan kivált a Sugababesből elkezdett dalokat írni, majd stúdióba vonult, és végül ez év márciusában turnéra indult, amelynek helyszínei Anglia kis szórakozóhelyei voltak. Szeptemberben pedig megjelenik első szólólemeze Revolution In Me címmel, amelyről rövidesen a boltokba kerül a beharangozó kislemezdal, a Nothing But Song. Az énekesnő szerint a dal az akusztikus gitárral, a zongora lágy hangjaival, igazi old-schoolos, karcos ritmusokkal és csipetnyi nyárias könynyedségével mindenkit elbűvöl majd.

„Sohasem akartam igazán híres lenni, és az albumom nem is erről szól. Olyan zenét akartam csinálni, amit én is szívesen meghallgatok. És ennyi az egész. Csinálj olyan dolgokat, amiket szeretsz, és nem kell semmit sem túlbonyolítani. A Sugababesben minden olyan komplikált volt. Erre nincs szükség. A testvérem sminkes, de nem engedték meg, hogy vele dolgozzam. Most ő készíti a sminkemet. Szuper! Intézd el a dolgokat családon belül, legyen mindenki a barátod aki körülötted van. Ilyen egyszerű” – nyilatkozta Siobhan, aki a zenei szakemberek egyöntetű véleménye szerint az ősz nagy befutója lehet. (péjé)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?