Vagy hajlandó lenne fizetni azért, hogy sárga csillagot viseljen?
Viselne ön horogkeresztet egy ingyenjegyért?
Vitát váltott ki Németországban, hogy a konstanzi városi színház ingyenjegyet kínál Tábori György Mein Kampf című darabjára azoknak, akik hajlandók horogkeresztet viselni az előadáson.
A darab bemutatója Hitler születésnapján, április 20-án lesz. A jegyet váltó látogatóknak Dávid-csillagot kell viselniük.
Két helyi szervezet, a regionális Német-Izraeli Társaság és a Társaság a Keresztény-Zsidó Együttműködésért nyílt levélben nevezte ízléstelennek a teátrum akcióját, és a darab bojkottjára szólítottak fel.
A tiltakozás nyomán a színház közölte, hogy azok, akik provokációnak érzik a premier napját, más időpontra cserélhetik a jegyüket, a fizető nézők pedig maguk dönthetik el, hogy akarnak-e Dávid-csillagot viselni a nácizmus áldozataival való szolidaritás jeleként.
A horogkereszt viseletéért felajánlott ingyenjeggyel azt akarták demonstrálni, hogy milyen könnyű korrumpálni az embereket – állítja a teátrum.
A színház szerint Tábori drámája Hitler korai éveinek karikatúrája, és arról szól, hogy „nem vagyunk mentesek ideológiáktól, amelyek egy személyiségben összesűrűsödve napjainkban is történelmi horrorrá fajulhatnak”.
A 2007-ben Berlinben elhunyt Tábori komédiájának 1986/87-es bécsi ősbemutatóját színikritikusok az év színdarabjának választották. A színmű alapján 2010-ben Urs Odermatt svájci rendező forgatott mozifilmet.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.