Világháborús drámát rendezett Mel Gibson

Velence |

<p>Mel Gibson egy évtized után ismét visszatért a rendezéshez: Hacksaw Ridge című háborús filmjének világpremierjét a Velencei Filmfesztiválon tartották meg.</p>

Gibson, aki rendezőként utoljára 2006-ban az Apocalypto című filmet jegyezte, ezúttal egy második világháborús hősről, a vallási okokból a fegyveres szolgálatot elutasító Desmond Doss helytállásáról forgatott filmet. A háborús dráma főszerepét a korábban Pókembert játszó Andrew Garfieldre bízta.

Gibson a produkció velencei sajtótájékoztatóján Garfield pókemberes szerepére utalva Doss keresztény hite táplálta hősiességét össze is vetette egy képregényhősével: "Desmond egy nálánál nagyobb hatalomnak tulajdonította tetteit. Egy igazi szuperhős és egy képregényhős között pedig az a különbség, hogy az igazi szuperhősök nem viselnek Spandexet" - idézte a rendezőt vasárnapi cikkében a The Guardian.

A 2006-ban elhunyt Doss Hetedik napi adventista volt, aki nem volt hajlandó fegyvert venni a kezébe, de felcserként olyan rendkívüli bátorságról tett tanúbizonyságot az okinavai csatában, amiért elsőként a lelkiismereti okból nem harcolók közül Becsület Érdeméremmel, a legmagasabb rangú amerikai háborús kitüntetéssel jutalmazták helytállását. 

[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"245564","attributes":{"alt":"","class":"media-image","title":"","typeof":"foaf:Image"}}]]

Gibson hangsúlyozta, hogy rendezőként főként Doss mély vallásos hite foglalkoztatta, amit nagyon inspirálónak talált. "Bátor és erős meggyőződésű ember volt. Ha valaki csupán a hitével felvértezve indul a csatába, ahogy a japánok nevezték, az 'acélesőbe' - a tüzérségi tűzbe és véres küzdelembe -, valóban erős hite kell legyen" - fogalmazott.  

Az okinavai csata a Rjúkjú-szigetek egyikén, Okinaván zajlott le a második világháború végén. A legnagyobb partraszálló hadművelet volt a csendes-óceáni hadszíntéren, amelyben a japánok és az amerikai csapatok is hatalmas veszteségeket szenvedtek. Doss több mint hetven ember életét mentette meg.

A rendező, aki A rettenthetetlen és az Apocalypto című filmjeiben is bemutatta, hogy mestere a csatajelenetek ábrázolásának, a Hacksaw Ridge forgatásának technikai szempontjairól elmondta: nézete szerint az a fontos hogy a néző végig tisztában legyen a stratégiával, és követni tudja a történéseket, mert különben elfordul a figyelme. Hiába kaotikus a csata látványa, pontosan azokat a részleteket kell megmutatni, amit a nézőnek látnia kell a jelenetből. 

JUDE LAW KIAKADT LEGÚJABB SZEREPÉTŐL

Gibson 2006 utáni pályafutása buktatóira emlékezve elismerte, hogy "nagy visszalépésre" kényszerült. Az Apocalypto leforgatása után a színész-rendező ittas állapotban antiszemita szavakkal illetett egy rendőrt, majd a 2010-ben akkori élettársával, Oksana Grigorievával való veszekedéséről nyilvánosságra került felvétel is tovább rontotta megítélését.

A Velencei Filmfesztivál szeptember 10-én zárja kapuit.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?