Versenyképes a hazai márka

Mindenki azt szeretné, hogy hajkoronája egészséges, dús és fényes legyen. E mellett persze megtartsa puhaságát, s lényeges az is, hogy megőrizze tisztaságát.

Mindenki azt szeretné, hogy hajkoronája egészséges, dús és fényes legyen. E mellett persze megtartsa puhaságát, s lényeges az is, hogy megőrizze tisztaságát. Ezért van szükség jó samponra, melynek minősége nem a képződő habmennyiségtől függ, hanem attól, hogy a mosást követően puha tapintású, természetes csillogású lesz-e a hajunk. A speciális samponoknak rövid használat után hatásosnak kell lenniük, máskülönben nem sokat érnek. De mint mindenben, a hajápolásban is az arany út a követendő – állítják a szakértők, s arra utalnak: meg kell találni az arany középszert. Ugyanis mind a visszafogottság, mind a túl sok ápolószer is árthat.

A hazai de Miclén márkanév azért tudta és tudja állni a versenyt a nagynevű világtársaságokkal, mert 20–30 éve minőségi terméket gyárt – tudatta Miroslav Murgaš a lévai Rt. vezérigazgatója. Emlékeztetett arra: a kissé idősebbek nem felejtették el a Dixi nyírfa és csalán samponokat, amelyek a mai napig keresettek. A siker ellenére mégsem ülhetnek a babérjaikon, 2002-ben újítani próbáltak. A gyártó nemcsak új „ruhába“ öltöztette a sampon-családot, a nyírfa és a csalán mellett a választékot kibővítette a napraforgó, a panthenolos kondicionáló (kettő az egyben), a korpásodás elleni, tengeri algás, a zöldtea, a haj térfogatát növelő Volume samponokkal, sőt, a Dixi de Miclén márkanév alatt tusolózselék – négyféle – is megjelentek.

A nők 70 százalékának a reggeli zuhanyozás ugyanúgy hozzátartozik a frissítő élményhez, mint egy csésze fekete. A víz önmagában nem távolítja el az izzadságot, a port. A tusolózselékben található aktív alkotórészecskék segítenek feloldani a bőr felső rétegét, és eltávolítani a szenynyeződést. A normál/zsíros bőrre kiváló a regeneráló és hidratáló tengeri algás zselé, amely védőréteget képezve megóvja a bőrt a külső hatásoktól, B-vitamin tartalma pedig táplálja. A zöldteás nyugtató és gyógyító hatása miatt főleg a serdülőknek ajánlott, hiszen egyben gyulladásgátló is. A nőknek a Soft panthenolos tusolót ajánlják, amely véd a kiszáradástól, és a bőr nem veszíti el rugalmasságát. A férfiak a frissítő Freshnek örülhetnek, nem csupán védő hatása, hanem kellemes illata miatt is. Eva Švolíková a kutatási részleg vezetője az idei termékbemutatón Arany Incheba díjat nyert Nubian napozószer-családot is bemutatta. – A márka 30 éves múltra tekint vissza. Eleinte napozóolajakat, majd naptejet gyártottunk. 1993-tól a napozótermék-családot Nubian névvel forgalmazzuk, 1996-ban a kínálatban megjelent a naptej és az önbarnító emulzió is. Valamennyi termék védelmet nyújt az UVB és az UVA sugarak káros hatásával szemben, a vásárló dolga pedig a bőrtípusának megfelelő védőfaktor kiválasztása. A naptejek estében a faktorszám 6, 8, 12, 15, a krémeknél 5, 7 és 10. A napolaj (2, 5) főleg száraz bőrre ajánlott, kellemes vanília illata van.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?