VERSEK ÉS ARCOK: Aki verset olvas anyanyelvén, gazdagabb lesz

Nyugdíjasként is szeretném kihasználni az időt, hogy újat tanuljak. Mindig is érdekelt a pszichológia, ezért múlt szeptemberben beiratkoztam egy hároméves képzésre, a Comenius Egyetem pszichológia szakára. Ugyanitt, a Szépkorúak egyetmén már elvégeztem a zenetörténet és színháztörténet szakot is – mondja Kamenár Horváth Éva, aki pár évtizeddel ezelőtt bölcsészdoktori fokozatot szerzett, eredetileg pedig zongoraművésznek készült.  

Legutóbb akkor hallhattunk róla, amikor Rimaszombatban megkapta a Kulcsár Tibor Életműdíjat, tavaly pedig, hetvenéves korában a Csemadok Művelődési Intézete neki ítélte a Dusza Istvánról elnevezett életműdíjat, a közművelődés területén végzett sokéves tevékenységéért. Az intézet főmunkatársaként fáradhatatlanul járta az országot, és szervezte a rendezvényeket. Egyidős a Csemadokkal, ami persze véletlen, de sokak szerint nincsenek véletlenek. Bárdos Gábor mellett neki köszönhetjük, hogy az akkor még hosszabb nevű Tompa Mihály Országos Verseny, a vers- és prózamondók legfontosabb hazai fóruma 1992-ben Komáromból, illetve Dunaszerdahelyről Rimaszombatba került, azaz levált a Jókai Napokról és a Duna Menti Tavaszról, a műfaj önálló fórumává vált.  

A Tornalja melletti Runyáról származó Kamenár Horváth Évának nem volt könnyű keresztülvinnie ezt a javaslatot, hiszen az akkori szervezők megszokták, hogy minden fontos kulturális esemény Nyugat-Szlovákiában zajlik, Gömör ebből a szempontból (is) leszakadt régió volt. „Rimaszombatban ott állt egy hatalmas kultúrház sok teremmel, lelkes és nyitott szlovák igazgatóval, Štefan Baláž   személyében, a döntésben érdekelt Pódium Színházi Társaságban pedig akkoriban több gömöri tagja is volt, úgyhogy ez is javította az esélyeket.”  

Kevesen tudják róla, hogy mielőtt szervezőnek állt, prózamondóként megnyerte az országos versenyt Komáromban. A költészethez fűződő viszonyáról pedig talán most először vall, egy Kosztolányi-idézettel kezdve mondandóját: 

„A vers néma. Adj neki hangot! Keltsd életre! Mi a szavalás? A vers feltámadása papírsírjából.”  

„Nem vagyok versmoly, sem versszakértő. Verset érző, verset hallgató vagyok. Életemben egyetlen verset mondtam el nyilvánosan: Arany Jánostól A walesi bárdokat. 1964-ben, sajógömöri iskolásként eljutottam vele a legelső Jókai Napokra, ahol egy zsűritag valami olyasmit mondott nekem, hogy ezt a művet bűn elpalóckodni. Most már tudom, hogy igaza volt, de azóta is nehezen küzdöm le gátlásaimat az a, e, o magánhangzók hivatalos, pódiumon, tévében, rádióban elvárt kiejtésével kapcsolatban. Akkor valóban kiközösítettnek éreztem magam, és álmomban sem gondoltam volna, hogy egyszer felelős szervezője leszek ennek a rendezvénynek.”

Már hivatásos népművelőként böngészte át a szakirodalmat amatőr színjátszás, pódiumművészet, előadóművészet, szavalás, beszédművelés témakörben. „Vass Ottó előadóművész, pedagógus, irodalmi színpadok rendezője írt egy módszertani segédanyagot Hogyan tanuljunk verset, prózát címmel, melyben három pillérre építkezik: az előadó megtalálása, a mű kiválasztása és a felkészítés. Épp A walesi bárdok elemzésével lépésről lépésre leírja azt a folyamatot, amely során a mű feltámad a papírsírból a pódiumon.  A másik fontos kötet a Vers- és prózamondók kézikönyve, szerzői Haraszti Mária és Csanaky Eleonóra. Ez szintén három alapra épül: szövegválasztás, előadásmód, valamint az előadás hatása. Azért említem ezt a két kiadványt, mert szűkebb pátriánkban többről nincs tudomásom.”

Ez utóbbi kötet hátsó borítóján a következőket olvashatják azok a szerencsések, akik  be tudták szerezni: „Ahogy ott állsz a pódiumon, varázsló vagy. Karmester és zenekar. Hangszer vagy, megszólíthatsz sejtelmesen, harsányan, lázítón.  Hatalmadban tarthatod a közönséget. Megtehetsz bármit, csak egyet nem: hogy hamis hangot üss meg. Mert akkor oda a varázslat, oda a hatalom”.
Négy évvel ezelőtt tette le a stafétabotot Rimaszombatban, valamint a Csemadok művelődéis intézetében, mert úgy érezte, mindennek rendelt ideje van.

„Aki verset ír, nem biztos, hogy költő, aki verset mond, nem biztos, hogy a színészpályára való. Ám aki verset olvas, ráadásul az anyanyelvén, az gazdagabb lesz.” E mottónak is beillő gondolat végigkísérte Kamenár Horváth Éva életét. Nemrég Londonban járt rokoni látogatáson, ott temetkezett bele Márai Sándor verseibe, amelyek közül az Ajándék című érintette meg leginkább.

„Ez fejezi ki a mostani, hetvenen túli lelkiállapotomat, azzal kapcsolatban is, amit egész életemben műveltem. Úgy érzem, nagy ajándék, hogy az évtizedek alatt rengeteg csodálatos emberrel találkozhattam, akik megmaradtak bennem, és sokukban én is megmaradtam. Szerintem ugyanaz a vers más-más élethelyzetekben másképp hat ránk, és ha jókor érkezik, szíven talál, új értelmet nyer. Mostanában kezdem csak tudatosítani, mi miért volt fontos annak idején, mit hozott, és milyen mély nyomot hagyott bennem. A sors ajándékának tartom, hogy azzal foglalkozhattam, amivel évtizedeken át foglalkoztam.”

Aki munkája során több ezer verset végighallgat, komoly tapasztalatra tesz szert, már néhány másodperc után képes észre venni az előadóban azt a bizonyos szikrát.  Kamenár Éva húsz-harminc év távlatából is emlékszik néhány őstehetségre – nem feltétlenül csak azokra, akik később színészpályára kerültek. „A jó előadó a verset is fontosabbá, súlyosabbá tudja tenni, egészen más élményt ad, mintha otthon a fotelban ülve olvasnánk. Néha beteszem a lejátszóba azokat a CD-ket, amelyeken a rádiósok által rögzített díjnyertes produkciók vannak. Ugyanazt a verset is szeretem meghallgatni más-más interpretációban, mert a költemények olyanok, mint a zenedarabok – ahányan eljátsszák őket az adott kottából, annyifélék. És beszélhetnénk akár az énekelt versekről is, amelyek újabb dimenziót adnak az alapanyagnak. Nem véletlen, hogy külön kategóriájuk lett a Tompa Mihály Országos Versenyen.”