VERSEK ÉS ARCOK: „A versek élvezetéhez meg kell érni”

A kassai Rácz Noémi először gyerekkönyv-illusztrátorként szerzett országos hírnevet, már egyetemista korában versengtek érte a kiadók. Aztán művésztanárként kezdett dolgozni, diákjai imádták. Abban az iparművészeti középiskolában oktat digitális grafikát, ahol megyei szinten a legnagyobb a túljelentkezés. Tavalyelőtt, amikor hazánk is csatlakozott a Global Teacher Prize nemzetközi kezdeményezéshez, ő lett a Szlovákia tanára (Učiteľ Slovenska) verseny közönségdíjasa, tavaly pedig az Európai Bizottság által kezdeményezett Szakmai Készségek Európai Hétének (ETOZ) szlovákiai nagykövetévé választották. Azt is sokan tudják róla, hogy Rácz Olivér író, költő, műfordító unokája.
„Könyvek között nőttem fel, már óvodás koromban arra játszottunk a nagyszüleimmel, hogy bizonyos betűket kellett felismernem egy szövegben. Amikor elsőbe mentem, valószínűleg tudtam már olvasni, mert emlékszem, hogy gyakran unatkoztam az órákon. Türelmetlenül vártam, hogy menjünk már tovább, előre elolvastam mindent. Bevallom, akkoriban inkább a meséket szerettem, mint a verseket, elsősorban a történet érdekelt. Gyerekverskötet csakis akkor kötött le, ha tetszettek a benne lévő illusztrációk. Nagyapám könyveit a korszak legjobbjai illusztrálták, úgyhogy azokat imádtam lapozgatni” – emlékszik vissza Noémi.

A versekhez az iskolai szavalóversenyeknek köszönhetően került közelebb. Ezekre nagyapja gyakran személyre szabott verset írt neki, vagy ő választotta ki az unokájához legjobban illő verset. „Sosem felejtem el, amikor egyszer az egyik zsűritag azt mondta, hogy a vers, amit előadtam, túl gyerekes. Igazságtalannak tartottam a kritikát, mert ő nem ismert engem, nem tudhatta, hogy pontosan illik hozzám az a szöveg. A legtöbb alsó tagozatos gyerekkel a mai napig minden hangsúlyt, minden gesztust begyakoroltatnak a felkészítő tanárok, ami inkább idomítás. Ezt velem szerencsére sosem csinálták. A versek élvezetéhez egyébként szerintem meg kell érni. Ez nálam a középiskolás évekre esett, akkor fedeztem fel a magyar költészetet, főleg a nyugatosok álltak közel hozzám. Folyamatosan színeket, képeket láttam a versek olvasásakor, ezért is szerettem szavalni Kosztolányitól a Mostan színes tintákról álmodom kezdetű verset. Mert megtaláltam magam benne.”

Nagyapjától, Rácz Olivértől olyan költeményt választott, amelyet csak később értett meg, amikor tizennyolc évesen ő is szerelmes lett, méghozzá a későbbi férjébe. „A mi családunkban mindkét részről hatalmas diákszerelmekből lettek a házasságok, és ezek a szerelmek örökre szóltak. Nagyapám és nagymamám szerelme a síron túl is tart. Minden nyári szünidőt náluk töltöttem Pozsonyban, de sosem hallottam őket veszekedni. Valami leírhatatlan béke, megnyutató harmónia vett körül a közelükben, ezt érzem ebben a versben is. Ugyanez elmondható a szüleimről és a férjem szüleiről is, ők is megtalálták egymásban az életre szóló társat. Én pedig kiselsős korom óta ismerem a férjemet. Fokozatosan elválaszthatatlan barátok lettünk, aztán egymásba szerettünk.”

Noémi férje, Lukács Zsolt képzőművész egyébként nagy versrajongó, régebben rendszeresen olvasta fel neki kedvenceit, ami olyan volt, mintha mások szavait kölcsönvéve beszélne hozzá. „Ezt a szokást fel kell elevenítenünk, most döbbentem rá, mennyire hiányzik” – jegyezte meg Noémi, a szoba másik felében megbúvó Zsolt felé fordítva a telefon kameráját. A férj pozitív reakcióját látva konstatáltuk, hogy már ezért megérte felhívnom őt vers-ügyben.

A másik választott költemény a 19. század közepéről származik, egy szerelmes nőtől, aki szerintünk híres férjénél, Robert Browning költőnél is tehetségesebb volt. Portugál szonettek címmel jelentették meg ezt a 44 verset tartalmazó kis kötetet, mintha fordításokról lenne szó, mert túl személyesnek, intimnek tartották. De persze hamar kiderült, ki írta őket. Elizabeth Barrett-Browning szülei sok, a kor szokásaitól eltérő dolgot megengedtek lányuknak, például együtt tanulhatott öccseivel. Ennek köszönhető, hogy már fiatalon ógörögül olvasott és színdarabokat írt, melyeket aztán testvéreivel eljátszottak. Később verseket kezdett írni, amelyeket édesapja saját költségén kiadott. Csak akkor tagadta ki lányát, amikor az tiltása ellenére férjhez ment.  

„Ez a szonett nagyon friss, mai hangzású. Tulajdonképpen azt mondja el benne a szerző, amit én is érzek, ahogyan én is megélem a szerelmet. Egy nehéz sorsú, rendkívül művelt, intelligens, érzékeny nő írta a férjéhez. Egy nő, aki az 1800-as évek közepén bátran vállalta önmagát, azt, hogy irodalommal foglalkozik, ki akar törni a hagyományos női szerepkörből. Angol–rajz szakon végeztem a pozsonyi pedagógiai főiskolán, ott szerettem meg az angolszász irodalmat, egy remek tanárnőnek köszönhetően. Aztán tovább folytattam tanulmányaimat a pozsonyi képzőművészeti egyetemen, ahol évzáró vizsgafeladatként versek illusztrálása mellett döntöttem. Női szerzőket választottam, hogy megmutassam: nem csak férfiak írtak csodálatos szerelmes verseket. Elizabeth Barrett-Browning is köztük volt, de például Erzsébet királynőtől is találtam szerelmes verset. Egy kézzel szedett könyvecskét készítettem arra a vizsgára, félig absztrakt, félig figurális rézkarcokkal, és a férjemnek, valamint ennek a tanárnőnek ajánlottam. Meg is hatódott, amikor elvittem neki.”

Rácz Noémi az egyetemi évek alatt az akkori Vasárnapi Új Szó gyerekrovatában, a Gyermekvilágban megjelenő szövegeket illusztrálta. Azt mondja, jól jött a zsebpénz, és élvezte a folyamatos megmérettetést, hogy heti rendszerességgel rajzolhat. A versek és mesék közül mindig kiválasztotta a neki legjobban tetszőket, és először azokhoz készített rajzokat. Aztán jöttek a szerinte gyengébbek – szép kihívás volt olyan szövegekben megtalálni a vizuálian megfogható részeket, amelyek nem álltak közel hozzá. „A diákjaimat is igyekszem felkészíteni arra, hogy alkalmazott grafikusokként nem mindig a saját ízlésükhöz közel álló munkákat kapnak. De ezeket is meg kell csinálniuk, mert mindig a megrendelő dönt. Beleszól a koncepcióba, konkrét elképzelései vannak. Ilyenkor fontos a kompromisszumkészség, igyekezni kell közös nevezőre jutni”.

A karantén-időszakban is reggeltől estig dolgozik – a folyamatos online oktatás mellett legalább ezer szájmaszkot varrt és adott át a helyi önkormányzatnak, hogy osszák szét a Tóháti lakótelepen élők között. „Szeretem a kézzel fogható eredményeket. És ez az volt. Szinte kikapcsolódásként csináltam, és ezer darabnál abba is hagytam a számolást.”