Versek az utcán

Pozsony. Hat ismert európai költő – Ján Buzássy, Zdeněk Rotrekl, Anka Žagar, Boris A. Novak, Elisabeth Schawerd és a magyar Tandori Dezső – versei teszik kellemesebbé tegnap óta Pozsony közterületeit.

Pozsony. Hat ismert európai költő – Ján Buzássy, Zdeněk Rotrekl, Anka Žagar, Boris A. Novak, Elisabeth Schawerd és a magyar Tandori Dezső – versei teszik kellemesebbé tegnap óta Pozsony közterületeit. A főváros lakossága az utcákon, a megállókban, a belvárosban és a tömegközlekedési eszközökön olvashatja őket az elkövetkező két hét folyamán.

A költők alkotásait hatalmas reklámfelületeken és a város forgalmas részein helyezték el, és néhány napig a kommersz reklámokat helyettesítik. Az ötlet egyik kezdeményezője, Ján Buzássy költő szerint a kiválasztott versek Európa számára küldött intellektuális üzenetként értelmezhetők, emellett azt a célt is szolgálják, hogy nagyobb érdeklődést keltsenek az emberekben polgártársaik élete iránt. Ugyanakkor – a nyelvi különbözőség és az egyes kultúrák egyedi jellege ellenére – a közös és egységes Európa vízióját is prezentálják.

A közterületeken olvasható alkotások, amelyek közös témája a találkozás, az Idő egy versre elnevezésű nemzetközi projektum keretében érkeztek Szlovákiába – Csehország, Horvátország, Magyarország, Ausztria és Szlovénia részvételével. Az első utcai „verstárlatot” 1983-ban rendezték Bécsben. „Ünnepi évfolyam az idei, mert húsz esztendő telt el az első rendezvény óta, és egyúttal nem egészen egy év választja el szomszédainkat az Európai Unióhoz való csatlakozástól” – mondta Michael Ludwig, a bécsi városi tanács kulturális és tudományos bizottságának tagja. A fél tucat vers augusztus végén Ljubljanába, Zágrábba és Bécsbe vándorol. Július folyamán Prága és Budapest lakói és látogatói olvashatták őket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?