Ventura Pons három mozgóképpel

Ventura Pons termékeny rendező. (Egy spanyolfilm-katalógus szerint 1978 óta tizennégy filmet forgatott.) Ennek ellenére nem igazán ismerjük. Annyira semmiképpen sem, mint honfitársát, Pedro Almodóvart, a spanyol film fenegyerekét. Pedig Ventura Pons sem veti alá magát a konvencióknak: legalábbis figurái nem. Jóformán erre is csak az ötvenéves Anita szerelmi életével foglalkozó, a klasszikus mozi halálát sirató Anita nem adja fel című, 2001-es filmje alapján következtethetünk – ez került filmforgalmazásba Magyarországon. Nálunk ez ideig ez sem. Holnap azonban a spanyol nagykövetség jóvoltából a pozsonyi Mladosť moziban három filmjét nézhetjük meg. Az 1996-ban készült Színésznőket (Actrices), amely a művészvilágba kalauzolja a nézőt, és a színésznők közti rivalizálásról fest képet. Különös kapcsolatokról szól az 1998-ban készült Imádó/imádott (Amigo/amado) című opus, amelynek főhőse, a középkori irodalmat előadó idős, beteg tanár azon töpreng, mit hagyjon örökül maga után. Esszét ír a 13–14. századi Ramon Llull katalán filozófus, író és költő, a katalán irodalmi nyelv megteremtője Imádónak és imádottnak könyve című művéről. Az idős tanár fiatal barátjának nincs igazán ínyére ez a faja hagyaték. Ventura Pons hét nem mindennapi sztorit fog össze az 1999-es, Meghalni (vagy nem) – Morir (o no) – című mozgóképében. Egy-egy történet szól a filmrendezőről, aki szeretne túljutni sikertelen rendezői időszakán, a drogosról, aki nem tud ellenállni a heroinnak, a kislányról, akinek torkán akadt a csirkecsont, a fekvőbetegről, aki kórházi ágyán nem éri el a riasztógombot, a hisztérikáról, aki gyógyszerekkel tömi magát, a fiatal motoros srácról, aki a rendőrautó kerekei alá kerül, és a menedzserről, akivel bérgyilkos végez.

A filmeket spanyol nyelven szlovák feliratokkal vetítik. (tébé)