<p>Tisztelt lányok, hölgyek, asszonyok, kérem, ne ugorják át a CD-ajánlót a következő idézet elolvasása után!</p>
Velőrózsák: Hamburgerkovács
„Úgy szégyellem, de főzzél nekem, mosogass el, aztán menjél innen!” – hallható az első dalban. A hímsovinisztának tűnő szerzemény valójában azt az üzenetet hordozza, hogy a gyengébbnek tartott nem nélkül nekünk, férfiaknak felkopna az állunk. Nyilván azért a Főzzél nekem cíművel indul a nagylemez, mert a Velőrózsák gasztrozenekarnak nevezi magát. Korábban sportzenekar volt (fogalmam sincs, miért), aztán változtattak a tagok, mivel sportolni egyikük sem szeret. Jókat enni annál inkább.
A Velőrózsák Lovasi András egykori jobbkezének, Kispál András gitárosnak az együttese. 2010 nyarán alapította a Kispál és a Borz pályafutása egyik dobosával, Tóth „Csülök” Zoltánnal és Percsy Zoltán basszusgitárossal. Az utóbbival középiskolai osztálytársak voltak, és a Keselyűk Esztrádzenekar, majd a Vadkans nevű együttesben zenéltek. Aztán útjaik elváltak. Percsy Szabó család néven hozott létre zenekart, Kispál pedig Lovasiékkal folytatta karrierjét. A zenészek a Velőrózsák névre gyorsan ráleltek, az megegyezik a Kispál és a Borz 2000-es stúdióalbumának címével. Az énekesüket viszont hónapokig keresték. 2011 márciusában találtak rá Pavlicsek László személyében. Őt ismerhetjük az egy nagylemez erejéig működött, azt 2001-ben megjelentető Éden duóból. Csülköt tavaly szeptemberben Bajkai Ferenc váltotta.
A kvartett zenéje az énekes orgánuma révén üt el leginkább a Kispál és a Borzétól. A komponálásból Kispál és Pavlicsek mellett Püspöki Péter is kivette a részét – őt énekesként is kipróbálták, de annak nem vált be. A CD tizenhárom könnyed, változatos felvételt vonultat fel. A fülbemászó, szövegileg bombaerős Feleségdalt ismerhetjük a Petőfi rádióból. („Kicsi feleségem, ne sztrájkoljál, nézd a fotón ott a zálompár! A zén szívem a tiéd lesz, a te szíved meg a zenyém, yes.”) A lassúbb szerzemények közé tartozó Ébren arról szól, hogy minden relatív, nézőpont kérdése. („És úgyis attól függ, hogy honnan nézem, hogy te aludtál el, vagy én maradtam ébren.”) A punkos lendületű, ironikus Kibeszélve azt sugallja, hogy az ember csak a szülőföldjén boldogulhat, még akkor is, ha mifelénk nem túl rózsás a helyzet. („Külföldön nem pusztul ki annyi védett állat, külföldön még, aki meghalt, az is feltámad. Külföldön egyszerűen jobb.”) Az Igaz sem volt a zenészek fiatalságát eleveníti fel, és azt a mával hozza párhuzamba. („Az igazgatóhoz naponta jártunk, ránk nem hatott a szó. A sors fintora, meglehet, hogy most te vagy az igazgató.”) A szintén nosztalgiázó, britpopos Svéd gyermekversek címűben Püspöki, a szövegíró felidézi azt a történetet, amikor harmadikos korában a legjobb sportoló volt, és cserébe a Svéd gyermekversek című könyvet kapta ajándékba. A záró, Biztosan… című zeneszám az egykori Kispál és a Borz kedvenc témáját vesézi ki: a Holdról és a Napról szól. („A Hold a köd mögött csökkenőben állandóan csuklik, túl sok dalszövegíró írta meg, szegény, sose nyugszik. Na meg a Napról nem is szólva, akad dal számtalan, pihenni kell, hát ezért váltják egymást biztosan.”)
A Hamburgerkovács laza rockalbum. Képzavarral élve: tapasztalt zenészek már-már tökéletes bemutatkozása.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.