Várt, de mégis váratlan meglepetés

Édesapánkra még ma is sokan emlékeznek Szlovákiában.

Ismerik mint írót, műfordítót, iskolaigazgatót és közéleti személyiséget. Azt, hogy mit csinált a háború alatt, kevesebben tudják, bár ez a két legismertebb regényéből (Megtudtam, hogy élsz, Rogozsán Kocsma) nyilvánvaló. De a regény az regény, és nem teljesen azonos a valósággal.

A valóság az volt, hogy apánk 1939 után, amíg lehetett, különböző egyetemeket látogatva igyekezett a katonai szolgálat elől kibújni. Ezt azonban nem lehetett sokáig húzni, besorozták, és mint írástudót (mellesleg politikailag megbízhatatlan egyént) a kassai munkaszolgálatos alakulat századirodájába osztották be. Aki még volt katona, az tudja, hogy a 22es csapdája érvényes minden hadseregre, békében és háborúban egyaránt – pontosabban arról van szó, hogy a katonásan szigorú és értelmetlen szabályok ellenére a hadseregben káosz és rendetlenség uralkodik.

Így volt ez akkoriban is, és az irodában apám hozzá tudott jutni kitöltetlen nyomtatványokhoz, de a századiroda pecsétjeihez is. Egy jól kinéző hamis papír akkoriban egy élettel ért fel. Apám fel is használta az alkalmat. Nem tudjuk, hány ember köszönheti az életét apánknak, de néhányukról biztos adataink vannak. Menyasszonyát, Nyiszli Katalint eljuttatta Pestre, ahol Csordás István szabóműhelyében Bergou Ilona néven vészelte át a vészkorszakot. Sajnos a család többi része vonakodott időben elmenekülni, és közülük csak a húga, Márta élte túl a koncentrációs tábort, ahonnan a felszabadulás után Amerikába emigrált.
Jó barátja volt egy fiatal orvos, Simkó Pista, aki a szegedi kórházban megismerkedett egy szerb lánnyal. Az ismeretségből szerelem lett, de el kellett válniuk. Néhány hónap múlva Pista üzenetet kapott, hogy egy titkos helyen várják Budapesten a szerb partizánok, mert Tito hadseregének nagy szüksége van orvosokra. Apánk menetlevelet állított ki Pistának, azzal az ürüggyel, hogy (nem létező) bonyolult karcsonttörését Budapesten kell leröntgenezni. Az akció sikeres volt, és Simkó Pista sebészként végigkísérte Titót a háborúban, asszisztense szerelme, későbbi felesége, Kovinka volt. A háború után Dr. Simkó a kassai honvédkórház vezető sebészorvosa, majd a sacai kórház égési osztályának megalapítója lett.

Ganz Vilmos tehetséges magyar gyerek volt, a premontrei gimnázium tanulója. Az iskola elvégzése után felvették a prágai Károly Egyetem orvosi karára. A müncheni döntés után hazaküldték, mert megszűnt csehszlovák állampolgárnak lenni. A 44-es években az ő élete is veszélybe került, apánktól kapott valamilyen felmentő igazolást, de a nyilas rémuralom idején már ez sem volt elég, ezért az utolsó pillanatban Budapestre menekült. A háború után megnősült, és családjával visszatért Prágába. Az egyetem elvégzése után mint kutató a Klinikai és Experimentális Orvosi Intézetben (IKEM) dolgozott. Komoly eredményeket ért el a kardiológia területén, de a kommunista rendszer sem szívelte őt. 1964-ben kissé enyhébbek voltak a körülmények, mint annak előtte, és a Ganz család kiutazási engedélyt kapott Olaszországba. Az út azonban csak a bécsi amerikai követségig tartott, ahol menedékjogot kértek.

Néhány hónap múlva Ganz már Los Angelesben dolgozott az akkor még nem tökéletes szívkatéter fejlesztésén. Munkáját siker övezte, és bár a Swan–Ganz katéter fogalommá vált, nálunk nem volt szabad megemlíteni, hogy Ganz Vilmos kassai születésű zsidó volt. Mindkét fia híres egyetemi tanár lett, nemrég látogatták meg édesapjuk szülővárosát. Édesapánk hagyatékán már több éve dolgozunk. Ennek része volt a felterjesztés, amelyhez Ganz professzor fiai, Thomas és Peter, valamint Simkó Pista két fia, Dusán és Pavel adtak hivatalos tanúvallomást a jeruzsálemi Yad Vashem holokauszt centrumba. A jóváhagyás hosszas és bonyolult folyamat volt, amelyben nagy segítség volt a Svájcban élő unoka, Loksa-Miechowka Katalin menedzseri munkája. Ez év szeptember 22-én érkezett a várva várt hír Jeruzsálemből, hogy Rácz Olivér megkapta a Righteous among the Nations – Világ igaza kitüntetést. Az ünnepélyes átadásra valószínűleg 2020 elején kerül sor Izrael pozsonyi nagykövetségén. Édesapánk kitüntetése nem csak a családunknak jelent megtisztelést. A mai zavaros politikai és társadalmi légkörben, amelynek része az extrémizmus feléledése, nagyon fontos tudatosítani, hogy mindig voltak, vannak és lesznek közöttünk és körülöttünk emberek, akik tudják, hol az igazság. Nemcsak tudják, de meg is tesznek érte mindent, ahogy Simone tette Feuchtwanger történetében: „Ki, ha nem te, és mikor, ha nem most!”

Édesapánk helyzete a háború utolsó heteiben veszélyes lett. A nyilas terror utolsó napjaiban menekülnie kellett. Életét, sok társával együtt Lexmann Mikuláš dominikánus szerzetes mentette meg, aki a kassai Dominikánus templom kriptájában titkos menhelyet alakított ki. Munkáját egy magyar szerzetestársa, Mátyás is segítette, de róla nem sokat tudunk, mert a háború után külföldre emigrált. Lexmann pátert a háború után a kommunista rendszer a králiki internáló táborba deportálta, ahol 53 éves korában az embertelen bánásmód következtében meghalt. A Dominikánus Rend provinciálisa, Mačura Damián a 2019. október 28. – 2020. november 7. közötti időszakot Lexmann Mikuláš évének nyilvánította. Reméljük ezzel boldoggá avatása is napirendre kerül.
 

Rácz Olivér, Rácz Katalin