Vámpíresküvő luxuskivitelben

<p>Az előző Alkonyat-epizódhoz képest meglepően jó mozi lett az Alkonyat – Hajnalhasadás I. rész. Vannak benne üresjáratok – az esküvői előkészületek hosszas bemutatása –, fura módon azonban mégis az ünnep, vagyis az egybekelés jelenetei nyújtják a legmisztikusabb látványt. Minden kockája káprázat a szemnek.</p>

A vámpíros-vérfarkasos love story-folyam utolsó, vérromantikus epizódjának első része nagyobb dobás az előző filmopusnál. Az is tény viszont, hogy az előző mozidarabnál felejthetőbbet nemigen lehet produkálni. Na meg az is, hogy e sorozat tiniközönségének körítésként bármilyen laza sztorit lehet tálalni, ha feltétnek ott vannak a kedvencek, a Jacobot megformáló Taylor Lautner (mostanra talán ő az első számú), valamint az Edwardot alakító Robert Pattinson és a közöttük lavírozó Bella, vagyis Kristen Stewart. Erre utal a bemutató körül kialakult hisztéria (hogy vannak, akik órák hosszat vagy napokig képesek letáborozni a mozi előtt, csak hogy első vetítésen szerezzenek tudomást a folytatás alakulásáról). Persze ez talán annak is köszönhető, hogy az új rész nagy durranásként ígérte Bella és Edward egybekelését, a várva várt nászt. Ennek reményében úgy felbuzdult a tinisereg, hogy nézettségi rekordot produkált az első hétvégén: az észak-amerikai nézők csaknem 140 millió dollárért váltottak jegyet, a globális bevétel pedig 283,5 millió dollárt hozott a kasszára. Idehaza is csúcsokat döntögetett a premierhétvégi látogatottság: a forgalmazó Bontonfilm adatai szerint 62 847 jegyet váltottak a filmre, s ezzel szlovákiai viszonylatban abszolút bemutató-hétvégi rekordot állított fel a Hajnalhasadás első része. Már a bemutató napján 20 359 néző látta a filmet – ez természetesen a hazai mozikra vonatkozó adat.

A statisztikától térjünk vissza a film valóságába! Lassan csordogál a sztori, inkább hangulatokat, idillikus állapotokat, mint történéseket hoznak a vágások, de szép filmes megoldásokkal araszolgatunk előre, ám főleg az operatőri munka ámít el elkápráztató helyszínekkel és lenyűgöző terekkel.

Világraszóló esküvőt rittyentenek ennek a vegyes vámpír–ember párnak, akik úgy döntenek, hogy egymáshoz kötik a sorsukat. Olyan látványvilággal, annyi csodával, nem kicsit túlszépített ünnepiességgel van tele az egybekelésük, hogy ilyet valóban ritkán látni halandói környezetben – vámpírkörnyezetben és -vonatkozásban is minden bizonnyal most először. Nyálcsorgató álomvilágot teremtettek az alkotók, az ünnepi ruhák, élen a menyasszonyéval, ahogy mondani szokás, szinte megszólalnak. Tehát tökéletesre sikeredett az illúzió. Ám ahogy fentebb kifejtettem, eseményszempontból meglehetősen elhúzott, izgalommentes, mondhatni, egy idő után unalmas kezd lenni attól, hogy semmi sem történik, csak készülünk és megyünk a lagziba egyre beljebb és beljebb. Azt követően sem rögtön pörögnek fel az események, hogy a ceremónia végeztével elrepülünk egy egzotikus tájba, a nászút helyszínére, egy álomnyaralásra. Ahol szintén nem igazán történnek dolgok, csak szeretgetések, fürdőzések vízesések alatt (mezítelenségből sokat nem kell remélni!), a luxusszórakozás különféle lehetőségeinek kiélése, valamint egy, még a nászágyat is ripityára zúzó nászéjszakai együttlét az, aminek nézőként jó adag irigykedéssel részesei lehetünk. Ezekből csak a nászágyat is ripityára zúzó (meglehetősen komikus) nászéjszakai együttlét érdemel nagyobb figyelmet, hiszen ennek meg is lesz a következménye.

Bella állapotos lesz. Ez a nem kívánt terhesség – és azt hangsúlyozni kell, hogy nem kívánt, nagyon nem kívánt – lesz a kiinduló konfliktushelyzet, s ez ugrasztja megint csak egymásnak a vámpírokat és a vérfarkasokat. S ebben az egymásnak ugrásban Jacobnak van kiemelkedő szerepe… Olyan feszült akciók sora következik az ő vezérletével, ami végig szinten tudja tartani az izgalmakat.

Már-már minden megoldódni látszik a nem kívánt terhesség vonatkozásában, ám a néző sejti, hogy nem alakulhatnak olyan tragikusan az események, ahogy még az utolsó előtti kockák is mutatják. Nem lehet olyan a vég, amilyen felvetődik még a száztizedik játékperc közelségében is. Hiszen tudnivaló, ez csak az első rész. S hamarosan jön a mindent eldöntő biztos második, a tuti befejezés, amelynek nézése során papír zsebkendő nem marad szárazon. Vagy azért, mert rosszul végződik, vagy azért, mert jól, vagy csak mert befejeződik, mindegy hogyan, de vége lesz.

De addig itt van az új mozi, meglepetésbombával a lezáró percben. Ez az új más, mint az előzőek. Formai (design, színvilág és maszk) vonatkozásban, akciótempóban, nem utolsósorban pedig emberi mértékében is más, mivelhogy sokkal inkább valós emberi érzésekkel tudja megszólítani a nézőt. De még így is ott van benne kellő adagolásban a vámpírmértékkel mért energiák tombolása és a vérfarkasok vadságának csapongása. Szóval egyáltalán nem kell rossz szájízzel kijönni a moziból, a nem tiniknek sem.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?