Változatlan változás

A kiállítás végeztével, szeptember 4-én a képeket, szobrokat nem szállítják el. Dunaszerdahelyen maradnak, a galéria gyűjteményét gazdagítják, úgy, ahogy azt a galéria életre hívója, Luzsicza Lajos annak idején megálmodta. Az első évekkel ellentétben ma már nem kérdés, hogy életképes-e az olyan galéria, amely kizárólag az alkotók ajándékozási kedvére épít, hiszen tizenöt éves fennállása és hétszáz darabból álló anyagának folyamatos bővülése e tekintetben minden kételyt eloszlat.
Azon kívül, hogy a művésztelep az idén jubilált, tizedik alkalommal került megrendezésre, úgy tűnhet, semmi sem változott, megy minden a régi kerékvágásban: a külföldi – főleg magyarországi – és hazai képzőművészek egy hetet töltenek a város vendégeiként a víz mellett, és a vendéglátásért cserébe itt hagyják a galériának egy-egy művüket. Változás nincs, de unalom sincs, hiszen minden év új neveket, új arcokat és velük új alkotásokat hoz. Nincsenek prekoncepciók, a minőségen kívül más elvárás nem vezérli a meghívókat, így fantasztikusan heterogén társaság gyűlik össze minden évben, amit visszatükröz az általuk ajándékozott művek stílusának, anyagának változatossága is. Ez teszi annyira színessé, a jelenkori magyar képzőművészet valósághű lenyomatává a gyűjteményt, amelyről minden állítható, csak az nem, hogy egyoldalú lenne. Pár éve ugyan voltak ilyen bírálatok a szobrászok részéről, akik úgy érezték, hogy teljesen háttérbe szorultak a festőkkel szemben, de Budahelyi Tibornak, a kiapadhatatlan energiáktól fűtött, nem mindennapi szervező készséggel megáldott magyarországi szobrászművésznek köszönhetően ez már a múlté. A szobrászok behozzák a lemaradást: a Magyar Szobrász Társaság most is huszonegy munkát, tizenhat szobrot és öt képet ajándékozott a galériának. A művésztelep résztvevői által adományozott tíz képpel és egy szoborral, no meg az Almási Róbert festőművész gelei művésztelepén dolgozó Fazekas Attila munkájával együtt tehát harminchárom alkotással gyarapodott a gyűjtemény.
A művésztelep résztvevői köszönik, remekül érezték magukat. Nem volt idejük unatkozni, mert nagyon gazdag programot készítettek a szervezők. Bár az elmúlt években akadtak, akik hiányolták a műtermet, az idén erre senki sem panaszkodott. Sőt, volt, aki négy nap alatt négy képet festett. Többen is elmondták: Dunaszerdahelyen végre személyesen is találkozhattak olyan kollégákkal, akiket – noha évtizedek óta egy városban élnek – mindeddig csupán név szerint ismertek. Ha csak ennyit adott volna a művésztelep, már az is nagyon jó. De adott mást is: továbbgondolkodásra késztető eszmecseréket, új információkat, új impulzusokat, amelyek egyszer talán tovább rezonálnak egy alkotásban.

Vojtek Katalin