Valaki meghalt

érzem, láthatatlan és megmeredten

s örökre néma, kihült szívével

dobogó szívem fázva összeretten;

s a szomszéd házban hideg már a lámpa,

nyikkan az orvos hintója az éjben,

s két gyertya árva, hideg fénysúgára

rázkódva, csendben tünik a sötétben

és lép a lélek csendbe-meredten:

nem botlik el lába többé a kövekben

miután sírját nyolcvan évig ásta

és én úgy félek –

hallga! Bátran lép a nagy Éjben a Lélek

és készül a szent, nagy Feltámadásra!