Útjaink

(Zsoltárok könyve 1, 6)

Ilyenkor, az év fordulóján mindnyájunkban ott bujkál a kérdés: vajon mit hoz ránk ez az új, 2003-as esztendő, vajon merre is fordul a történelem kereke? Az út, amit magunk elé tűztünk, vajon jó irányban halad-e? A mérleg egyik serpenyőjébe belerakjuk a várható jókat, de vajon nem húzza-e le a másik serpenyőben gyűlő megszorítások és várható nehézségek súlya? Egyéni elvárásaink és céljaink mennyire illeszkednek bele a világ nagy vonulataiba, vajon én megtalálom-e a számításomat? Azt már tapasztalatból tudjuk, hogy az újévi fogadalmak nagyon tiszavirág életűek, velük kapcsolatban kár nagy elvárásokat tanúsítani. De mégis nagyon jó, ha az embernek van valamilyen célja, iránya, amit követ, programja, ami szerint haladhat. És persze nem árt egy jó iránytű sem, hogy a ködben vagy a sötétben el ne tévelyedjek. Mert ködösítésben, homályos dolgokban nem volt hiány az elmúlt esztendőben sem, és naivitás lenne azt gondolnunk, hogy az előttünk levő év teljesen mentes lenne ezektől.

Bibliaolvasó vezérfonalunk, amit a református egyházban használunk, mindjárt az első oldalon közöl egy gondolatot, mely mint „évi aranymondás” útjelzőként szolgálhat, és segíthet tájékozódni a világ forgatagában. A 2003-as évben ez éppen a fent idézett zsoltárvers. Bátorít és igazgat e pár szó, de egyúttal figyelmeztet is, és ha az egész első zsoltárt tekintjük, akkor egy kiváló program, útmutatás az előttünk álló évre. Kétféle útról beszél a zsoltáros: az igazak útjáról, melyet ismer az Úr, és a bűnösök útjáról, ami a semmibe vész. Hasonló ez, mint mikor Mózes az ígéret földjének határán azt mondja Izrael népének: „előtökbe adtam az életet és a halált, az áldást és az átkot. Válaszd hát az életet, hogy élhess te és utódaid is!” (5 Móz 4, 26) Vagy mikor Jézus az Újszövetségben a széles és a keskeny útról tanít (Mt 7, 13–14). Mert nem lehet az egyikről a másik nélkül beszélni. Bár mind a kettő út, de mégis alapvető különbség van közöttük. Az egyiken Isten áldása van, a másik semmibe vész! Mint a boltív, amelyiknek nem találják a zárókövét, vagy mint a híd, amely alól a pilléreket kilopták, vagy mint a lámpa, amelyikből éppen az olaj hiányzik. A tíz szűz példázatából tudjuk, milyen szörnyű volt annak az öt szűznek a helyzete, akiknek lámpái elaludtak, és a vőlegény azt mondta nekik, hogy nem ismerlek titeket. Milyen megdöbbentő látni, mikor fiatalok alatt lesz semmivé az út, s üressé, céltalanná válva nem találnak más kiutat, minthogy eldobják az életüket! De az sem sokkal jobb, ha hamis célok érdekében gátlástalanul gázolnak át mások életén.

Ezekkel állítja szembe pozitív példaként a zsoltáríró az „igazakat”, és boldognak mondja őket. Azokat, akik nem járnak a bűnösök tanácsa szerint, nem állnak a vétkesek útjára és nem ülnek a csúfolódók székére (1. vers). A három „nem” a rosszban való mind mélyebb meggyökerezéstől óv. Mert először csak el-eljár az ember a rossz társaságba, s mielőtt észbe kapna, már ott áll közöttük, és végül teljesen azonosul velük, letelepedve náluk. Márpedig a közmondás szerint aki a korpa közé keveredik, azt előbb vagy utóbb megeszik a disznók! A boldogság és a boldogulás első lépcsője az, hogy megtanulok nemet mondani. A következő három dolog már cselekvésre buzdít. Az igaz gyönyörködik az Úr törvényében, elmélkedik rajta éjjel és nappal, és végül idejében gyümölcsöt terem (2–3.vers). Ez is épp úgy, mint az előző három, fokozatosan erősödő, elmélyülő magatartásra utal. Előbb megragad, kedvessé és fontossá válik az Isten akarata, aztán egyre inkább betölt. Nem csupán az ünnepek idejére, de nem is csak vasárnap egy órácskára, hanem kitölti nappalom és éjjelem, akkor is, ha látnak, de akkor is, ha senki sem figyel. És végül megjelennek mindezeknek a gyümölcsei is: a szeretet, az öröm.

Türelmes leszek mások iránt, hiszen irántam is türelmes volt az Isten. Megtanulok jobban megbocsátani, mert nekem is megbocsáttattak a hibáim és bűneim, ahogy azt a miatyánkban mondjuk. Az ilyenek útját ismeri az Úr, és ez az ismeret egy nagyon bensőséges, megtermékenyítő viszonyt jelöl, ami az ember számára boldogságot, biztonságot és az Isten jelenlétét jelenti. Az év kezdetén imádkozzunk Szenci Molnár Albert szavaival:

„Útaid, Uram, mutasd meg,hogy el ne tévelyedjem;

Te ösvényidre taníts meg, miken intézd menésem.”

A szerző református lelkész