Utazások egzotikus helyekre és saját lelkünkbe

Keleti mesék című könyvében Ázsia különböző tájaira kalauzol: Nepál, Kína, Vietnám, Kelet-Timor, Ceylon... és – természetesen – a legnagyobb terjedelemben Indonézia. A kötetben keveredik az anekdotisztikus és a tudományos – ismeretterjesztő jelleg. Időnként gondolatnyi hazatekintéssel szakítja meg a kalandozást.

A könyv nagy erénye, hogy a különböző reáliákat lábjegyzetezve ismerteti, így közérthetően olvashatunk a legegzotikusabb népekről és fűszernövényekről is.

Kiemelt szerepet kapnak a különböző tájegységekre jellemző, helyi rítusok, amelyek egy európai olvasó számára gyakran meghökkentőek. Szó esik az egyes vidékek természetföldrajzáról is. A történetek alakjai nem kitalált regényhősök, hanem hús-vér emberek, akikkel a szerző utazásai során találkozott: a valószínűtlenül altruista magyar fiatal, aki megesett leányanyákat pátyolgat egy szegény NGO irodájában, a világ végén; a kénbányász, aki pokoli körülmények között éli le az egész életét; a látó, aki ránézésre megmondja a gyermekkori traumáidat, a hmong asszony, aki angolul nem tud olvasni, de szóban kitűnően elkalauzolja a falujába érkezőket vagy éppen a Himalája lankáin spontán cserekereskedéssel magát feltaláló brazil lány.Olyan törzshöz is ellátogathatunk a könyv lapjain, amelynek a szigetén nem, hogy mobilhálózat és internet nincs, még az idő- és pénzfogalmuk sem alakult ki, olyan szinten ősközösségi életet élnek.

A kalandokat megszakítja egy motorbaleset miatti kórházi tartózkodás is, ami aztán a hosszúra nyúló, rehabilitációs idő során elindította Harmincz Ritát az írónővé válás útján, hiszen ágyhoz kötve könyvírással tudta elfoglalni magát.

A friss kötet immár a negyedik a magát gyakran „sárga ruhás lány”-ként nevező írónőtől. Egyik legérdekesebb része ugyanakkor nem Ázsiában, hanem Londonban és lelki síkon történt eseménysort mutat be: egy súlyos, pszichoszomatikus betegségből ugyanis egy, a korábbi lakhelyére, Londonba tett kiruccanás lelki élményei gyógyították ki. A különböző spirituális gondolatok, legyen szó akár a törzsi népek rituáléiról, a buddhista elvekről vagy éppen a kortárs ezoterikus szakirodalom olyan alapműveiről, mint Rüdiger Dahlke „A Sors mint esély” című kötete, olykor csak lábjegyzet, olykor hosszabb eszmefuttatás szintjén végigvonulnak a könyvön. Ennek ellenére nem filozófia-tankönyv ez, hanem olvasmányos útleírás, amelynek a fejezetei külön – külön is értelmezhető és lekerekített kisprózaként, krokiként, publicisztikaként, eszmefuttatásként is olvashatók.

Posta Ákos István