Uriah Heep-koncert Budapesten

Budapest |

<p>Ismét Magyarországon koncertezik a Uriah Heep: a brit hard rock legendás csapata október 29-én Into the Wild című, sorrendben 23. stúdiólemezét mutatja be a nemrég nyílt budai Barba Negra klubban.</p>

A több mint négy évtizedes múltra visszatekintő zenekart, amelyet időnként a Deep Purple-lel vagy a Led Zeppelinnel is szoktak egy lapon emlegetni, gyakran jár Magyarországon; legutóbb tavaly a Petőfi Csarnokban adott sikeres koncertet.

A Uriah Heep irodalmi névválasztás, Charles Dickens Copperfield Dávidjának egyik alakját, egy gonosz öregurat hívnak így, ő ihlette meg 1969-ben a két alapítót, Ken Hensley billentyűst és Mick Box gitárost. Utóbbi az egyetlen, aki a Uriah Heep hosszú történetében megmaradt mára hírmondónak, miközben az együttesben az évek során huszonnégyen fordultak meg.

Az új album áprilisban jelent meg és kedvező visszajelzéseket kapott, mint ahogy a hozzá kapcsolódó turné koncertjei is. Sokak szerint az Into The Wilddal a Uriah Heep visszatalált hetvenes évekbeli önmagához, mind a hangzásvilágot, mind a lendületet tekintve. Az elmúlt mintegy húsz év más irányú próbálkozásai után a zenekar felfedezte gyökereit: az albumon újra főszerephez jutottak a billentyűs hangszerek, leginkább a Hammond-orgona, a rockos alapstílust első lemezeikhez hasonlóan időnként progresszív hangzásvilág lengi át, ezzel is tovább színesítve a dalokat.

A zenekar az eltelt negyven év alatt szinte semmit nem veszített lendületéből. Az október 29-i budapesti koncerten az Uriah Heep-hez 1986-ban csatlakozott Bernie Shaw énekessel találkozhat a közönség. A produkcióban, amely a Trevor Bolder basszusgitáros és Russell Gilbrook dobos által alkotott jelenlegi ritmusszekció pontos alapjaira épül, nagy szerepet kap Phil Lanzon billentyűs, aki szintén mesterien uralja hangszerét. A dalokban újra felbukkannak a zenészek mindegyike által énekelt vokálszólamok, melyek mindig is különleges hatást kölcsönöztek a bandának.

Az Uriah Heep első lemeze 1970-ben jelent meg; a Very 'eavy... Very 'umble című anyag nyitódala, a Gipsy a hard rock zene egyik himnuszává vált. A csapat a több mint négy évtized alatt a világ minden táján turnézott, a hetvenes években még az Omega együttessel közösen is a Német Szövetségi Köztársaságban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?