Újra támad a vörös kapitány

<p>Már látható a mozikban a várva várt szlovák bűnügyi film, A vörös kapitány, mely Michal Kollár rendezői műhelyéből került ki. E krimit az év legnagyobb hazai filmes eseményeként hirdetik. Ez az első mozgókép, amely Dominik Dán-regényből készült. A legolvasottabb szlovák krimiíró műve megtörtént esetet dolgoz fel.</p>

A vörös kapitány hat évig készült, kétmillió euróból. Ez az egyik legdrágább szlovák film és a Jánošík: Egy igaz történet, valamint a Báthory – A legenda másik arca után a legnagyobb koprodukciós projekt, egyebek közt Pozsonyban, Prágában, Olomoucban és Krakkóban forgatták szlovák, cseh és lengyel színészekkel. 360 jelenete tartalmaz speciális vizuális effektet – A vörös kapitány ezzel a szlovák filmtörténet legtöbb trükköt alkalmazó filmje. E trükkök segítségével sikerült megalkotni Pozsony retroképét, vagyis az effekteknek köszönhetően tudták az alkotók – nagyon hatásosan és hitelesen – „visszaállítani” a szlovák fővárost abba az állapotába, amilyen a 90-es évek elején volt.

A történet ugyanis 1992-ben játszódik. Épül az új rendszer, bizonyos dolgok azonban még tovább élnek korábbról, mint például a háttérben kísértő Štb-s múlt, ami bonyolítja és megnehezíti az új erőviszonyok alakulását. A különféle visszaélésekre lehetőségeket nyújtó Štb-s múlt adja a film bonyodalmát.

1992-ben Pozsonyban nagyban folynak az építkezések, amelyek a sírkerteket sem kímélik. Egy régi temetőben síráthelyezés közben megrongálnak egy koporsót. A csontváz koponyájában egy vasszög éktelenkedik. Nyilvánvaló, hogy annak idején gyilkosság történt.

Bár az eset elévült, a gyilkossági csoport fiatal, ambiciózus nyomozója, Richard Krauz (Maciej Stuhr) úgy dönt, utánajár. Idősebb, megfontoltabb társa, Eduard Burger (Marián Geišberg), aki már a múlt rendszerben is szolgált, mértékletességre inti, többször is figyelmezteti, nem ajánlatos feszegetni a múlt „elhantolt” dolgait, különösen, hogy a hivatalos szervek sem ajánlják.

Nehézkes nyomozással rájönnek ugyanis, hogy a koporsóval egy sekrestyés tetemét emelték ki végső nyughelyéről. Levéltári iratok tanúsága szerint halála napján el is temették. A holttest vizsgálatából kiderül, hogy a sekrestyést nemcsak eltették láb alól, hanem sokáig kínozták is – gombostűket szúrtak a körmei alá, és az ujjpereceit is eltörték.

A gyilkosság hátterében bonyolult Štb-s és egyházi összefonódások húzódnak meg. A sekrestyés tudott bizonyos iratokról, amelyek kompromittálók lehettek volna, azért kellett meghalnia. Az iratok tartalmát az egykori vörös kapitány fedhetné fel, ezért Krauz a nyomába ered. Burger hiába próbálja visszafogni, a fiatal nyomozó hajthatatlan. Minél közelebb kerül a vörös kapitányhoz és az igazsághoz, annál többen esnek a régi eset áldozatául.

A film pazar, mégis visszafogott, finom esztétikai érzékkel kezelt látványvilága valóban tükrözi a költségvetést. Kitűnőek a színészi alakítások – a gyilkossági csoport egyik eltökélt nyomozójaként Mokos Attila ezúttal is erősen jelen van pár epizódban. A főszereplő a kitűnő lengyel Maciej Stuhr vállán viszi a filmet, de minden epizódszereplő a helyén van. A film legemlékezetesebb alakítása mégis Ladislav Chudíké, akinek ez volt utolsó filmszerepe. A vörös kapitány hitelesen mutatja be a nyomozók munkáját, a krimi és a thriller követelményeinek megfelelően adagolja az akciókat, amelyek hatásosak – az illeszkedő zene kellően erősíti a hatást. Minden a helyén van, mégis hiányérzetet hagy a nézőben. Helyenként nehéz követni a történt fonalát. Egy kriminél pedig ez elengedhetetlen.

[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"222638","attributes":{"alt":"","class":"media-image","title":"","typeof":"foaf:Image"}}]]

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?