Újkori üldöztetés

Általánosan bevett nézet, hogy 313-ban Constantinus császár törvényesítette az addig üldözött kereszténységet, mégpedig a Maxentiuson aratott diadallal, amikor is jelenést látott az égen, egy keresztet ezzel a felirattal: „e jelben győzedelmeskedsz!”.

Általánosan bevett nézet, hogy 313-ban Constantinus császár törvényesítette az addig üldözött kereszténységet, mégpedig a Maxentiuson aratott diadallal, amikor is jelenést látott az égen, egy keresztet ezzel a felirattal: „e jelben győzedelmeskedsz!”. Ez a magyarázat Constantinusnak a keresztények iránt érzett rokonszenvére legalább annyira érdekes, mint legendás, sőt mesés. Egy brit történész viszont sokkal hihetőbb és logikusabb magyarázattal állt elő: Constantinus mint ifjú férfi szemtanúja volt a keresztények kegyetlen üldözésének, és mélyen megragadta a figyelmét kitartásuk és meggyőződésük, melyet a kínzások és vérontások ellenére sem adtak fel. A híres Milánói rendelet tehát gyakorlatias megoldást is jelentett: a császár megértette, hogy a birodalom megerősítésére ugyanilyen szilárd, erkölcsös emberekre van szüksége, akik meggyőződésükért a szenvedést is hajlandók elviselni.

Ez egyébként a mai napig érvényes. Annak a társadalomnak, mely fenn akar maradni, erkölcsös, elszánt és a megmaradásra összpontosító emberekre van szüksége. Még mielőtt valaki kijelentené, hogy manapság már senki nem üldözi a keresztényeket – talán kis kivétellel, a harmadik világban –, azt kell mondanom, téved. Az üldöztetés folytatódik, csakhogy hihetetlenül, settenkedő módszerrel, egészen új jellemvonásokkal. Az üldözők áldozataikat már nem vetik tömlöcbe, nem kötözik kínpadra, hanem a televíziós csatornák által láncolják őket művileg gerjesztett szenvedélyekhez. És – ami a legdrámaibb ebben – a mediális üldöztetés áldozatai paradox módon a szabadságérzet hazug őrületében önkéntesen lesznek saját erkölcstelenségük rabszolgáivá. És ez megakadályozhatja őket az evangéliumi értékek elfogadásában. Míg az ókori üldözők csak a testüket kaparinthatták meg a keresztényeknek, ezek a modernek képesek megfertőzni, felbomlasztani a legmélyebb emberi bensőt. „Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de semmi többet nem tehetnek. (...) Féljetek attól, akinek, miután megölt, hatalma van a kárhozatra vetni.” (Lk 12, 4–5)

Az e vasárnapi evangélium intő előrejelzése tehát semmit nem veszített aktualitásából: „kezet emelnek rátok, és üldözni fognak titeket” (Lk 21, 12). Jézus például azt mondja, „boldogok a tiszta szívűek”, de a sajtóból naponta áramlik ezekbe az eredetileg tiszta szívekbe a paráznaság, a házasságtörés és a legnagyobb természetességgel mutogatott válogatás nélküli nemi élet. Jézus a „csöndes és alázatos szívekről” is beszél, de a médiában naponta ölnek, lőnek és gyötörnek. Jézus azt mondja, „boldogok a szegények”, s közben emberek százezrei rágják rendszeresen a körmüket, hogy a képernyőn versenyző százezret nyer-e, vagy milliót. Az egyetlen menedék Jézus, egyedül Ő kínál nemcsak hogy megfelelő felülnézetet és távolságtartást mindennel kapcsolatban, ami romlott, hanem még erőt is a kitartáshoz. Ő nemcsak kijelenti, „állhatatossággal fogjátok megőrizni lelketeket” (Lk 21, 19), hanem maga is ott áll mindenki mellett, aki rászánta magát a küzdelemre: „íme, én veletek vagyok mindennap a világ végéig” (Mt 28, 20).

Az értékekért folyó harc nemcsak a médiában olyan nagy jelentőségű, hanem a legfelsőbb politika szintjén is. Kár, hogy azt, amire olyan helyesen ráérzett már az ókori Constantinus, olyan kevéssé ismerik el a legfelsőbb európai szervek funkcionáriusai. Hogy az emberi társadalom csak korrumpálhatatlan vezetőkkel állhatja meg a helyét, olyanokkal, akik elveikkel nem a lobbizmus és haszonelvűség állóvizeiben horgonyoznak, hanem Isten erkölcsi törvényei szerint cselekszenek, amelyek meghaladják a pusztán emberi szempontokat...

A szerző római katolikus pap

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?