Új utakon régi dalokkal

Csepregi Éva: megszámlálhatatlan sláger. Együttessel és szólóban. Biztosan nem gondolta 1972-ben, azon az emlékezetes Ki Mit Tud?-on, hogy ilyen fényes karrier előtt áll. Azóta harminc év telt el. Ezért Jubileum új lemezének címe. Tavaly, az év végén ünnepelt, közösen a rajongókkal. Két fantasztikus koncertet adott az Uránia moziban.

Az Éva-Neoton feloszlása után egy multinacionális kiadóhoz került, 1993-ban a BMG-nél jelent meg szólóalbuma. Azután lemezei független kiadók gondozásában láttak napvilágot. Most ismét multicégnél van.

A Magneoton-Warner adta ki az új albumomat Jubileum címmel. A cég ügyvezető igazgatója Pásztor László, ő volt a Neoton Família zenekarvezetője, a dalok egyik szerzője. Nagyon örülök az együttműködésnek, és csak fokozta az örömömet, hogy Laci írt egy új dalt a lemezre. Egykori szerzőtársa, az 1996-ban elhunyt Jakab György fia is meglepett egy felvétellel, így a régi slágerek átdolgozásait felvonultató Jubileum új gyöngyszemekkel bővült. Az album készítésekor mindvégig olyan hangulatom volt, mint a régi szép időkben, a Neoton Família lemezfelvételein.

Pásztor László kereste meg Önt, vagy Ön kopogtatott a kiadó ajtaján?

Pásztor Lacinak támadt az ötlete, hogy csináljuk meg a lemezt. Tavaly tavasszal elindult a munka, tervezgettünk. Ahogy említettem, a slágereket újrahangszereltük, ami merész vállalkozásnak tűnt, a kezdetekben féltem tőle. De rengeteg biztatást kaptam kollégáimtól, a környezetemtől, aminek köszönhetően később megbarátkoztam a gondolattal. Rendkívül tehetséges fiatalokkal dolgoztam. Borlai Gergő és Lukács Péter oroszlánrészt vállalt a lemez elkészítéséből, és Lakatos Gábor is besegített, ő a kiadó hangmérnöke. Felfrissítették a régi számokat. Ezek és az újak mellett a Jubileum néhány érdekességgel is szolgál. A Smile Again című dalnak, amely a Távol-Keleten nagy sláger volt, elkészült a magyar változata. Felkerült a lemezre az Emlékül is, amelyet eredetileg Jakab Gyuri énekelt. Meghatóan szép felvétel.

Hogyan történt a dalok kiválasztása? Mi alapján döntöttek?

Kollégáim javaslatokat kértek tőlem. Összeírtam egy listát, amelyen a szólólemezeim dalait részesítettem előnyben. Majd leültünk, közösen választottuk ki a dalokat. Vita is volt köztünk, én szerettem volna a Vándoréneket, de Laci nem. Végül meggyőzött. Közvetlen munkatársaim véleményét is kikértük, így állt össze a dalok listája.

Tavaly ünnepelt, ezért lett Jubileum a lemez címe.

Először mindössze egy koncert ötlete merült fel, valamikor tavaly ilyenkor, és annak a Jubileum címet adtuk. Később arra gondoltunk, milyen jó volna a kettőt együtt reklámozni, a lemez és a koncert kiegészítené egymást. A jubileum valós dolog, hiszen az 1972-es Ki Mit Tud?-on léptem a nyilvánosság elé, és annak már harminc éve. Tehát tavaly valóban ünnepeltem, ez a cédén azonban nincs is feltüntetve.

Amikor aláírta a szerződését a Magneoton-Warnerrel, már egyértelmű volt, hogy átdolgozáslemez készül, vagy felmerült az új dalokat felvonultató album ötlete is?

Mindenképpen átdolgozásalbumot akartunk, régen jelentek meg ezek a számok, a legtöbbjére már csak a rajongók emlékeznek. Bár közülük néhányat játszik a Sláger Rádió. Manapság külföldön és nálunk is szeretnek az emberek nosztalgiázni, újra felfedezni a régi idők slágereit, meg természetesen maguk az előadók is. Egyrészt azok már bizonyítottak, ismerősen csengenek, sok gond nincs velük, csupán kis felfrissítést igényelnek. Másrészt szerintem az összes Neoton-korong tartogat aranytartalékokat, amelyek újnak tűnnek a közönség számára. Új dal megírása, reklámozása sok pénzbe kerül, talán ezért is szívesebben nyúlunk vissza a régiekhez.

Tudom, erről az előadók nem szívesen beszélnek, de mindössze egy lemezre szóló szerződést kötött a kiadóval, vagy számíthatunk folytatásra is?

Az együttműködés három évre szól. Manapság a szerződések eléggé sérülékenyek, piacpolitikai szempontok dominálnak, minden attól függ, mennyit adnak el az előző lemezből. De elárulom, szóba került egy második is, ami már több új dalt tartalmazna, legalábbis erről beszéltünk Lacival. Megfordulna az arány.

Milyen a Jubileum fogadtatása?

Hosszabb lefolyású eladással számolunk. Elkészült a honlapom, a www.csepregieva.com, ahová sok visszajelzést kapok. Levelezek rajongókkal, akik általában megírják véleményüket a lemezről. Innen tudom, hogy tetszik nekik. Tényleg sok viszszajelzést kapok, viszont konkrét adatokkal, hogy mennyi ment el belőle, még nem tudok szolgálni.

Említett egy kereskedelmi rádióadót. Ezt hallgatja?

Szoktam, legtöbbször az autóban, bár a kisfiam gyakran áttekeri az állomáskeresőt egy másik adóra. Van egy hírrádió, otthon általában azt hallgatom, vagy a saját magam válogatta zenéket.

Azért hoztam szóba a rádiót, mert ezt hallgatva tapasztaltam, nincs Kívánságműsor Neoton-dal nélkül, az Ön szólóslágereit is gyakran kérik a hallgatók. Ez is mutatja, hogy ezek a dalok örökzöldek.

Igen, mindez jó érzéssel tölt el. A rádió munkatársaitól tudom, rengeteg kérés érkezik, gyakran muszáj viszszafogni, különben kizárólag a Neotonról szólna a rádió. De higgye el, ebből is hamar ki lehet kerülni. Sokat számít a Kívánságműsor, a hallgatók akarata, de a rádió is manipulál. Eljön az idő, amikor már mást szeretnének hallani a rádiójukban, így a háttérbe szorítják a slágereinket. Az emberek ritkábban fogják hallani, emiatt gyorsan kiszorulunk a Kívánságműsorból, és a hallgatók is megfeledkeznek róluk. A mai világban ez is sérülékeny pont, akárcsak a lemezszerződés.

Biztos van a csapatnak olyan slágere, vagy Önnek, amelyet nem játszanak a rádiók. Sem a szóban forgó, sem más adó, viszont jó volna, ha ismét felfedeznénk ezeket.

Valóban sok olyan dal van, amiket a rajongók ugyan ismernek, de a rádiók megfeledkeztek róluk. Például a Búcsú, duettem Jakab Györggyel, az Első szerelem, vagy a Fura világ felvételei. Dal van bőven. (p)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?