Új pittyegők, modern kütyük, megunt ketyerék

Amikor már csak elvétve találunk szaloncukrot a karácsonyfán, viszont bokáig gázolunk a lehullott tűlevelekben, bizonyosak lehetünk benne, hogy hirtelen aktuálissá vált a 2005-ös, még enyhe nyomdafestékillatot árasztó asztali- és falinaptárunk. A fenyő- és petárdaünnep fárasztó semmittevését és édes mámorát bizonyára segít majd kipihenni a friss, dolgos hétköznapok végeláthatatlan sora. Ilyentájt gyakran az ember fülébe cseng a KFT együttes Elmúltak az ünnepek című dala, hiszen remekül megfogalmazták benne ezt a torokszorongató, kissé szomorkás január eleji életérzést, amelyet csak az a tudat tesz némiképp elviselhetővé, hogy a húsvét, bizony, napról napra közelebb kerül hozzánk.

És én nézem a dobozt. És látom benne, hogy mint mindig, sok-sok hasznos és kevésbé hasznos ajándékkal meglepték egymást (és magukat) az emberek. Például sokan most kapták meg második (harmadik, negyedik stb.) mobiltelefonjukat, de (az árak mélyzuhanásának köszönhetően) sok család számára most érkezett el az a régen várt, ünnepélyes pillanat, amikor gazdagabbak lettek egy DVD-lejátszóval vagy egy helyre kis, jópofa házimozirendszerrel. Miközben a hangsugárzók bekötésével bíbelődtek, bizonyára sokan akadtak, akiknek el kellett gondolkodniuk, mi is legyen a régi (mondhatni: kőkorszaki), hirtelen fölöslegessé vált maroktelefon, tévé, hifitorony, hangfal, számítógép, esetleg CD-lejátszó sorsa... Eladni? (Kinek? Mennyiért?) Visszavinni valahova, ahol alkatrészeire szedik és újrahasznosítják? (Hova? Ki ismer ilyen helyet?) Elajándékozni? (Hiszen lehet, hogy ezt a típust már a Józsi bácsi is megmosolyogja!)

Tény, hogy a különböző technikai szerkezeteket ma minden korábbinál olcsóbban vehetjük meg, és amilyen könnyen megszereztük, olyan gyorsan el is dobjuk őket. Viszont az az ár, amit fizetünk, vajon visszatükrözi-e előállításuk igazi költségét? A veszélyes elektromos és elektronikus hulladék háromszor olyan gyorsan gyarapodik, mint a többi, ez vajon nem okoz természeti katasztrófát? – tette fel nemrég egy dokumentumfilm a kérdést, s rögtön több elgondolkodtató választ is adott rá.

A mikrocsipek persze nem azzal szennyezik a környezetet, hogy például telefüstölnék a lakásunkat. A tokiói Egyesült Nemzetek Egyeteme számításai szerint egy 32MB-os RAM-modul gyártásához 32 liter víz, 1,6 liter fosszilis üzemanyag, 700 grammnyi gáz és 72 grammnyi több száz más vegyi anyag szükséges, köztük a halálos arzéngáz is. A modern csipek kétszer ennyi üzemanyagot igényelnek, tehát egy ma tipikus asztali PC előállításához 240 kilónyi fosszilis üzemanyag szükségeltetik. Mark Strutt, a Greenpeace képviselője szerint „amióta az elektromos és elektronikus termékek megjelentek, jelentős mennyiségű mérgező anyag van bennük”. A film azt is bemutatta, mi lesz a már megunt „kütyük” sorsa: elviszik őket egy kevésbé fejlett országba, ahol ízzé-porrá zúzzák őket, majd betemetik földdel. Szóval szomorú a látvány, és nem kevésbé ijesztő a valóság: az elmúlt időszakban nemhogy csökkent volna, inkább sohasem látott méreteket öltött a környezet szennyezése. De hát a digitális, 5.1-es varázslatba beleszédülve ugyan ki törődik itt az „analóg” valósággal? Jobb nem is gondolni rá, hiszen a katasztrófa mindig máshol és másokkal történik, nem velünk.

Nézem a dobozt. S. O. S. Tornádó! Asteroid 1–2. Ránk szakad az ég... Aztán hétfőn este az Akták különkiadását, amely a szeizmikus szökőárral foglalkozik. Atyaég! Hát ez tényleg megtörtént? Vajon ki írta a forgatókönyvet?