Új hazai magyar dráma debütál holnap Komáromban

rrr

Szlovákiai magyar dráma ősbemutatójával zárja az idei évadot a Komáromi Jókai Színház holnap este. A Dialóg nonprofit szervezettel közös produkciójuk címe Mindennapi tenyerünket. A műfaj „nyomoreszk”, a szerző Tóth Attila.

Az előadást Telihay Péter rendezte, aki jól ismeri a szlovákiai magyar színházi közösség nyomorúságos hétköznapjait, hiszen húsz évvel ezelőtt a színház főrendezője volt, és később is sokat dolgozott nálunk. „A Mindennapi tenyerünket olyan színdarab, melyet egy volt színész és költő írt – színészekről. Két színész barátságáról és egy soha be nem teljesült szerelemről. Színdarab, melyben megemlítik, hogy Isten nélkül nem lehet színházat csinálni és fordítva: ahol nincs jelen Isten, ott nincs színház. Színdarab a végsőkig kizsigerelt tehetségről és szellemről és a vágyról, hogy világhírűek legyünk. Hogy nyomot hagyjunk magunk után a megszületett isteni pillanatról. És arról a pokolról, hogy ez lehetetlen. De hogy neki kell futni, meg kell próbálni mégis, újra és újra. Arról, hogy a sikerért néha a legbensőbb titkainkat is kiadjuk és hogy a sikerért a legmélyebb szövetségek: a szerelem és barátság is olykor árulás tárgya lesz. Arról, hogy nincs szemérmesebb állatfajta egy színésznél. És galádabb és féltékenyebb és sebezhetőbb és okosabb és butább is kevés. Színdarab arról, hogy a színházban a bűn és a bűnhődés is munkaeszköz. Ahogyan az ártatlanság is az. És a gyermeki álmok és fantázia is. És a humor is. A Mindennapi tenyerünket egy színházi szellem tündöklése. Szertelen, érzéki, szomorú és vicces. Tóth Attila méltó főhajtása legjobb barátja, Benkő Géza előtt” – véli a rendező.

A szerző így vall első darabjáról: „Vannak az életben történetek csodálatos barátságokról, sikerekről, szeretnivaló ripacsokról, akiknek minden összejött az életben. Nos, ez a történet nagyon nem ilyen.”

Az előadást, amely a Kisebbségi Kulturális Alap támogatásával jött létre, a tragikus hirtelenséggel elhunyt színészről, Benkő Gézáról elnevezett stúdiószínpadon adják elő. A következő évadban bekerül a színház repertoárjába. Szereplők: Gubík Ági, Nádasdi Péter és Rancsó Dezső, a jelmeztervező Szőke Anita, dramaturgként Varga Emese dolgozott a produkcióban.

ddddd
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?