Túlburjánzott Vízkereszt

JUHÁSZ DÓSA JÁNOS

Diana Mórová csókja elevenen él és máig sokakban (bennem is) éltet egy csodálatos előadást, amely nemcsak a szlovák közönséget, hanem a szakmát is elvarázsolta. Ezt követte az Antonius és Kleopátra, majd sok-sok éves szünet után a Vízkereszt, vagy amit akartok.

Shakespeare talán legköltőibb játéka, amelyben annyira tökéletesen ötvözi a költészetet, a szerelmet s a harsánysággal is vegyülő humort, s bizony, ahogy egy szerelemről szóló játékban illik, egy-egy pillanatra meglegyint bennünket az elmúlás szele is. Amennyiben igaza van Géher Istvánnak és más Shakespeare-szakértőknek, ez a darab 1601 környékén születhetett, egy időben a Hamlettel. Lenni vagy nem lenni – ez a kérdés ennyire nyíltan nem vetődik fel, de ahogy a Tévedések vígjátékában (ezt is megrendezte Eszenyi a Vígszínházban és Prágában is), ott van bennünk a mi lett volna, ha égetően aktuális kérdése is.

A darab hőse Orsino, aki reménytelenül szerelmes Olíviába. Míg meg nem jelenik a színen egy hajótörött, Viola. Persze férfiruhában. Ő viszont ikertestvérét, Sebastiant siratja, nem tudván, hogy ő is megmenekült, s a kísérteties hasonlóság elindítja a bonyodalmak sorozatát. S mintha már Csehovnál lennénk, mindenki másba szerelmes, vagyis nem abba, akibe szeretne, de a végére szerencsére minden zsák megtalálja a foltját. Szerencsére? Olívia, aki halott bátyját siratja, a fiúruhába öltözött Violába lesz szerelmes, míg össze nem fut Violával (számos előadásban egy személy alakítja az ikerpárt), Orsino végül Violával vigasztalódik, s Olívia személyzete sem jár rosszul, Böffen Tóbiás elveheti Máriát, talán csak Malvolio vesztese Shakespeare-nek, bár ki tudja.

Eszenyi Enikő komolyan veszi azt a darabbéli mondatot, hogy a zene a szerelmesek eledele, s a pozsonyi várban a Shakespeare Nyári Játékok keretében bemutatott előadásban (július 27. és 31. között a III. Richárd, augusztus 2-án és 3-án a Windsori víg nők látható) szinte minden szereplő kezébe hangszert ad, amelyeket meg is szólaltatnak.

Az előadás zenéjét a rendező közreműködésével Róbert Mankovecký szerezte, aki maga is részt vesz a játékban, s a zene körbefolyja a játékot. Szinte mindenkinek jut egy-egy személyre szabott dal, amely segít eligazodni a szerelemtől megittasult Vízkereszt-hősök egyre bonyolódó történetében, de ahogy a humor is mintha némileg többletdús lenne, ugyanaz történik az előadás zenei világával is. Eszenyinek rengeteg ötlete van, érezhetően a színészei sincsenek híján az ötletbombáknak, s talán a rövid próbaidő is tehette, némileg több maradt benne a végső változatban a kelleténél. S ez bizony nagyon érződik a végeredményen, a Vízkereszt ugyanis a szerző azon kevés játékainak egyike, amelyben érdemes patikamérlegen adagolni a vaskos humorba ágyazott költészetet. Láttam már olyan Vízkeresztet, amelyben a túlcsorduló líra melodrámába fojtotta az előadást. Eszenyi pozsonyi rendezése viszont az előadást nem mindig szolgáló ötletparádé áldozata lesz. Magyarul, a kevesebb ezúttal is több lett volna. Ugyanez vonatkozik a színészi játékra is. Az egyébként remek Tomáš Maštalír Malvolio szerepében néha már elviselhetetlenül sok, megpróbál mindenkit lejátszani a színről (az órás jelenete talán a legsikerültebb), s az egyébként jutalomszerep a harmadik monológjánál már kínosan unalmassá és önismétlővé válik. Ráadásul mivel nyári, szabadtéri játékról van szó, némi dramaturgiai rövidítés is megengedhető lett volna. S mindezt teszi a többiek rovására, akik vérmérsékletük szerint vetik bele magukat a játékba. Bárdos Judit Viola, Eva Sakálová Olívia, Kristína Turjanová Mária, Ján Jackuliak Böffen Tóbiás szerepében a többiekhez hasonlóan a külső, látványos ötletekre helyezi a hangsúlyt, így az egymáshoz fűződő, belső kapcsolatokról kevesebbet árulnak el a vártnál. Daniel Žulčák Orsinója meglehetősen fáradtnak s életuntnak tűnik. A szerelmesek közül a legtöbb érzelmet talán az ikertestvér Sebastiant játszó Roman Poláčik viszi a játék(á)ba. Pavol Andraško díszlete próbál maximálisan alkalmazkodni a játéktér adta szűkös lehetőségekhez, s a rendezővel együtt időnként a nézőteret is kihasználják, Miriam Struhárová ruhái imitt-amott túl árulkodóak, s túl hamar leleplezik a szereplőjüket.