Tucatnyian szereztek arany minősítést a "Tavaszi szél vizet áraszt..." döntőjében

Pozsony |

<p>Tucatnyi egyéni induló, illetve együttes szerzett arany minősítést a &quot;Tavaszi szél vizet áraszt...&quot; című felvidéki népdal- és népzenei versenyen.&nbsp;</p>

Erről Papp Sándor, a versenyt szervező Minority Polgári Társulás elnöke tájékoztatta az MTI pozsonyi irodáját vasárnap.

A szlovákiai magyarság egyik legnagyobb múltra visszatekintő népdal- és népzenei versenyének döntőjét Lukanényén rendezték szombat este. A döntőt A. Nagy László, a szlovák kormány kisebbségügyi biztosa nyitotta meg, hangsúlyozva, hogy fontos feladat megőrizni a népzenei hagyományokat a következő generációk számára.

    A versenyen a hagyományőrzők öt kategóriában indulhattak: külön mérhették össze tudásukat a szólóénekesek, az éneklőcsoportok, a népi hangszeren játszó szólisták, a népi hangszeren játszó együttesek, illetve az ifjú szólisták. A döntőt megelőző három válogatón közel másfél ezer hagyományőrző vett részt, közülük 24 szólista, illetve énekes csoport jutott be a fináléba.    A döntőbe jutottak a "Tavaszi szél vizet áraszt..." versenyminősítéseit és a magyarországi KÓTA, vagyis a Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetségének minősítéseit nyerhették el. A minősítések odaítéléséről döntést hozó szakmai zsűri elnöki tisztét az idén Birinyi József népzenész és népzenekutató, a Hungarikum Szövetség elnöke töltötte be.    A versenyen az idén arany besorolású minősítést nyert a Lukanényei Citerazenekar, a Padányi Népdalkör, a békei Cimbora Férfi Daloskör, a dunaszerdahelyi Tiszta Forrás Népdalkör, a Csallóközkürti Népdalkör, a bélyi Beyle Vegyes Énekescsoport, a vásárúti Dalárda, a Zsérei Hagyományőrző Csoport, az őrösi Kőkút Éneklőcsoport, a Százdi Citeraegyüttes, a Szepsi Asszonykórus, a Helembai Őszirózsák csoport, a békei Búzavirág Női Dalos Kör, valamint az Alsóbodoki Hagyományőrző Asszonykórus, amelynek vezetője Holec Ilona szólóénekesként is megkapta a verseny arany minősítését.    A döntőben a KÓTA is több arany minősítést osztott ki. A szervezet legmagasabb elismerését, az úgynevezett Aranypávát a békei Cimbora Férfi Daloskör, a Csallóközkürti Népdalkör és a vásárúti Dalárda kapta meg.    A "Tavaszi szél vizet áraszt..." versenyt még az 1970-es években alapította a szlovákiai magyarság legnagyobb kulturális szervezete, a CSEMADOK. A rendezvényt - amely időközben kategóriáján belül a legnagyobb ilyen versennyé nőtte ki magát - 2002-től a Minority Polgári Társulás szervezi meg minden páros évben. A versenyt az idén megújult formában, új helyszíneken rendezték meg. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?