Traumaközösség vs. kisebbségi kompetenciák

Miért vásároljuk meg a Lemorzsolódó kisebbség című könyvet? Akit a „kisemmizés igazsága” érdekel, és szenvedéstörténeti terápiára vágyik, azért vásárolja meg a kiadványt, hogy annak végén szembesüljön a szerző pontos és megrendítő veszteséglistájával. Majd kezdje a könyv harmadik fejezetét olvasni a gazdasági nacionalizmus és az államszocialista gazdasági modell összefejlesztéséről. Sokkal fragmentáltabban fogja látni a kérdést, amint megismerkedik a szerző szerkezeti képleteivel. Akit elsősorban a történeti valóság izgat, annak azért ajánlom ezt a könyvet, mert fontos és sikeres kísérlet arra, miként lehet egy sérelmi, a diszkriminációról, jog-, intézmény- és vagyonfosztásról szóló témát nem pusztán sérelemtörténetként, hanem összehasonlító gazdaság- és intézménytörténeti munkaként megírni. Gaucsík ezt azzal éri el, hogy a kisebbségi magyar közösséggel történteket a cseh és a szlovák nemzet államszocializmus-építésének históriájában helyezi el. Képlet és keretNégy nagy fejlődéstörténeti keretet ad a szerző mint viszonyítási pontot a probléma történeti elhelyezéséhez. A szlovák történelmi szakirodalomban a nemzeti és demokratikus forradalom az antifasiszta harcban csúcsosodott ki. A háborúért és „az ország összeomlásáért” felelős két nemzeti kisebbség 1945-ben deklarált kollektív bűnössége, kitaszítása az ország politikai közösségéből a nemzeti felszabadító harc folytatása volt. Az államszocializmus kiépítői 1945 után a nemzeti és a demokratikus hagyományokat együtt hangoztatták Csehszlovákiában. Egy másik képlet a kassai kormányprogram létrejöttét, különösen annak gazdasági téziseit elemzi: London és Moszkva, Beneš, Gottwald, Husák eltérő nézeteit, illetve később a Szlovák Kommunista Párt, a Demokrata Párt, a Szabadság Párt, a Munkapárt egymástól sokban különböző jövőképét vizsgálja. Ezek egy pontban megegyeznek (és ez a harmadik adottság): a szlovák nemzetépítés és gazdasági nacionalizmus kizárólagos tárgya a magyar kisebbség pozícióinak megszerzése. A könyv négy fejezetből áll. Az első két fejezet egyfajta (magyar, szlovák, cseh) historiográfiai „határjárás”, illetve párhuzamos, szlovák és magyar gazdaságtörténeti visszatekintés az 1918-től 1945-ig tartó korszakra. A harmadik fejezet a gazdasági nacionalizmus, az újjáépítés és gazdaságfejlesztés összefüggéseit taglalja, a különböző kormány- és pártprogramokat, illetve a megvalósult államosítást. Jogos a kérdés, miért nem itt tárgyalja a szerző a harmadik Csehszlovák Köztársaság gazdasági átalakításának másik fundamentumát, a földreformot is. Valószínűleg azért, mert abban központi szerepe volt a szlovákiai magyaroknak, ezért a téma a könyv legterjedelmesebb és legfontosabb – negyedik – fejezetében jelenik meg, együtt a magyar problémával. Ez a rész 120 oldalon lényegében az állam, a többségi nemzet(ek) vagyonszerzésének, a magyar kisebbség vagyonvesztésének folyamatát, az erre vonatkozó jogi és gazdaságpolitikai módszereket elemzi részletesen. Gaucsík könyvének középpontjában a szlovák pozíciószerzés és a magyar pozícióvesztés áll: a folyamat működése, jogi-politikai technológiája, funkciója az államszocialista gazdaság kiépítésében. A „játszmák” szereplői a befolyás nélküli magyar – településeken, birtokokon, szövetkezetekben, gazdasági intézményekben dolgozó és nem utolsósorban a lakosságcserére, kiutasításra, deportálásra váró – személyeken túl a Nemzeti Bizottságok (amelyek a volt járási és községi önkormányzatok teljes jogkörét megkapták, de a belügyi megbízott utasításait követniük kellett) és a Nemzeti Újjáépítési Alap. A lebonyolítás kulcsfigurái a vagyon kinevezett vagy megigényelt sokféle „gondnokai”, a módszer a gondnokok (ill. a bizottságok és az alap) döntésein túl az állami konfiskálás/elkobzás, kiigénylés, államosítás, más szervezetekbe való beolvasztás lehetett. FogalomhasználatA szerző gazdaságtörténész, aki a cseh és szlovák gazdaságtörténeten túl ismeri a kisebbségtörténeti szakirodalmat, használja Ernst Gellner, Pierre Bourdieu, Pierre Nora és Jan Assmann fogalmait is. A téma historiográfiai részénél – a szándékokat generációs csoportok szerint is elkülönítve – megkülönbözteti az „alapozó emlékezetirányítókat” (Janics Kálmán, Gyönyör József, Koncsol László, Szőke István) a „kiigazítóktól” (Molnár Imre, Tóth László, Varga Kálmán), akik már egy megkonstruált kisebbségi társadalomnak közvetítik a tudományos szaktudással termelt emlékezetirodalmat, épp a közösségi önszemlélet tudatosítása érdekében. A történészi magatartásokat tekintve Gaucsík a témát esettanulmányokban, leíró módon, tudományos apparátussal tematizálva és legitimálva feldolgozókat – Vadkerty Katalin munkásságát kiemelve – határolja el az egy-egy részterületet feldolgozóktól, illetve harmadikként a magyar kisebbségi közösségek helyzetét közép-európai kitekintésben, a magyar–szlovák kapcsolatok fókuszában vizsgáló Szarka Lászlótól. A negyedik típusba a hiányzó alapkutatásokat, forráskiadást, részelemzéseket végző, a politika társadalomtörténete felé elmozduló Popély Árpádot sorolja (valószínűleg Gaucsíkot is ide számíthatjuk). Ezeknek a felfedező alapkutatásokat végző történészeknek magától értetődő a cseh, a szlovák, a magyar és a nemzetközi források és szakirodalom együttes összehasonlító vizsgálata. A magyar kisebbségi problémák hosszabb távú elhelyezése mellett jellemzőjük a kisebbségi közösség– anyaország–többségi politikai nemzet–nemzetközi viszonyok keretrendszerben való értelmezés. Gaucsík az emlékezetirodalom kategória bevezetésével a (kisebbség)történetírás önreflektáltságát, identitás- és emlékezetpolitikai felelősségét is jelzi. Ezzel oldja fel a kisebbségi közgondolkodás kibeszélésigényének, a többség iránti folyamatos határtermelésének és az adott ország politikai, modernizációs, nemzetépítő átalakulásának következményeiből adódó feszültséget. Lásd az államosítást, a földreformot vagy más területként az iparfejlesztést, oktatást, ahol az adott többségi nemzetépítés a kisebbségi pozíciók kárára végez szerkezeti átalakításokat. A nemzetpolitika kifejezést Gaucsík szlovák vonatkozásban éppen úgy használja, mint ahogyan a 20. század kilencvenes éveinek közepéig a magyar politikai nyelvben használatos volt: tehát az adott állam hoszszú távú nemzetépítő közösségi politikáját érti rajta. (Ez ma paradox módon épp a FIDESZ nemzetiesítő politikai kommunikációjában szűkült le a magyar–magyar kapcsolatokra.) A harmadik fontos fogalom – lehet, hogy szlovák áthallásként, de a „szlovákiai magyar nyelvi standard” részeként – a könyv címében is szereplő lemorzsolódás kifejezés, amely érdekes módon a bánsági sváboknál is gyakran feltűnik hasonló értelemben. De ennél fontosabb, hogy ezzel a szóval a több viszonylat jelenlétét, az elvesztést (de nem eltűnést), a folyamatokba való mesterséges beavatkozást jelzi a szerző. Nem csak kisebbségtörténetGaucsík munkája nem pusztán kisebbségtörténeti tárgyú. Ebben a könyvben egy „részkérdés” bemutatásán keresztül az előzményeket és a külső körülményeket is széleskörűen számba vevő, többnyelvű szakirodalmat használó elemzés révén a közép-európai nemzetépítő államszocialista politika gazdaságtörténetének működését tanulmányozhatjuk. A magyar kisebbségtörténetnek a közép-európai összehasonlító társadalom- és kultúrakutatás felé fordulását nem csak ebben a munkában tapasztaljuk. Oláh Sándor munkássága révén átfogó ismeretekkel rendelkezünk az erdélyi/székelyföldi földhasználat 19–20. századi fejlődéstörténetéről, vagy másik példaként Csernicskó István és Fedinec Csilla által a Kárpátalján honos 19–20. századi nyelvpolitikákról. Ezekben a kutatásokban nemcsak a működés hosszú távú leírása a közös, hanem az államnak a modernizációs változásokban való szerepvállalásának az elemzése is. Így a magyar veszteségeket, sérelmeket komplexitásukban, a párhuzamos nemzetépítésekkel együtt láthatjuk. Ez a nézőpont pedig megóv attól, hogy önigazolásokkal, hárításokkal traumatizáljuk a kérdéseket és emlékezetirodalmunkat. Ellenkezőleg: Gaucsík István és szak-, valamint nemzedéktársai épp azt példázzák, hogy léteznek a kisebbségi tudományosságnak olyan készségei (nyelvtudás, az aszinkronitásból fakadó érzékenység, a történelmi önszemléleti és önreflektálási igény, a sokféle érdek közti eligazodás képessége), amelyek jól használhatók a nemzetközi tudományosságban is. Gaucsík István: Lemorzsolódó kisebbség. A csehszlovákiai magyarság jogfosztásának gazdasági háttere 1945– 1948. Kalligram, Pozsony, 2013. 406 oldal. Bárdi NándorA recenzens történész, az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont Kisebbségkutató Intézetének tudományos munkatársa