TNT: Nem találok szavakat

Nem csodálkozom azon, hogy Áky és Inti nem találja a szavakat, mivel korábban bizonyára meg sem fordult a fejükben, hogy a dal nem válik slágerré, és pályafutásuk legsikertelenebb kislemeze lesz.

Nem csodálkozom azon, hogy Áky és Inti nem találja a szavakat, mivel korábban bizonyára meg sem fordult a fejükben, hogy a dal nem válik slágerré, és pályafutásuk legsikertelenebb kislemeze lesz. Ez történt! A duó a második albuma óta a kereskedelmi rádiók első számú kedvence, ezt a felvételt azonban a legtöbb adó mégsem tűzte műsorára. Hiába slágergyanús, rádiós támogatás hiányában az emberek többségéhez nem jutott el, és most már biztos, hogy így is marad. Pedig a fiúknak nagyon kéne a folyamatos jelenlét a médiában, ugyanis a karácsony előtt kiadott koncertlemezük iránt gyér az érdeklődés. Ezzel a felvétellel próbálták meg eladni, eredménytelenül. Egyébként nem újdonságról van szó, a Nem találok szavakat szerepel a legutóbbi, 2003-as stúdiólemezükön, az Egyetlen szó címűn is, album és lassú verzióban. A maxin a két változat mellett helyet kapott a Kisstadionban rögzített élő verzió, és mivel az év végén került forgalomba, bonuszként hallható rajta Az ünnep úgy szép című karácsonyi felvétel is. (pj)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?