Tizenöt éves a Felvidéki Rockszínház

<p>Idén ünnepelte fennállásának 15. évfordulóját a Felvidéki Rockszínház, amelynek életre hívója és a mai napig meghatározó alakja, szervezője, rendezője és énekese Karkó Henriett.</p>

Kétezerben, a millennium évében tartották első bemutatójukat, épp ezért nem véletlen, hogy az István, a király című rockoperára esett a választásuk.

„Abban az időben a bátorkeszi kultúrház igazgatója voltam, és szerettem volna, ha méltón emlékezünk meg a millenniumról. Sokan kétkedve fogadták az ötletemet, de az előadás óriási sikere minden fanyalgót meggyőzött. A bemutatót a bátorkeszi katolikus templom domboldalán tartottuk, 110 táncos közreműködésével” – mondta Karkó Henriett. Az alapító tagok közül a legtöbben ma is énekelnek, de a csoport folyamatosan bővül állandó és örökös tagokkal, tánckarokkal; a Csalló Néptáncegyüttes éveken át állandó közreműködője volt előadásaiknak. Második bemutatójuk Koltay Gergely és Szűts István darabja, a Megfeszített című rockopera volt, Dobsa Tamás koreográfiájával. Ezt követte A Napba öltözött leány vagy más néven Babba Mária, amelynek 2006-os csíksomlyói ősbemutatóján a Felvidéki Rockszínház is közreműködött. „Felejthetetlen élmény volt több százezer ember előtt játszani olyan művészek társaságában, mint Varga Miklós, Vikidál Gyula, Kalapács József és még sorolhatnám – emlékezett vissza Karkó Henriett. – A darabot rajtunk kívül azóta sem állította színpadra senki.” A bemutatók sorát A költő visszatér, a Hősök tere követte, de több zenés műsort is színpadra állítottak. A koreográfiákat ekkor már Kátai Tibor készítette, a Kiskunfélegyházi Táncszínház, a Padkaporos néptáncegyüttes, a szőgyéni Iglice néptáncegyüttes, illetve a vajdasági Sirüllő néptáncegyüttes közreműködésével, akikkel a mai napig együtt dolgoznak. „Büszke vagyok rá, hogy a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatával és az Ady Endre Társasággal is több mint tízéves a kapcsolatunk. Több közös munkánk született, ennek köszönhetően évente néhány alkalommal fellépünk a Partiumban. Megjártuk már az Őrséget, a székely végeket, Vajdaságot, több alkalommal vendégszerepeltünk Prágában, eljutottunk a morva-sziléziai magyarokhoz is – sorolta a csoport vezetője. – Dél-Szlovákiát Pozsonytól Királyhelmecig bejártuk, még csak megsaccolni sem merem, hány kilométert tettünk meg a 15 év alatt, hány településen álltunk színpadra.”

A más-más karakterű szólóénekeseik nagyszerű koncertformációt is alkotnak, a dalokat több szólamban, különböző hangszíneken szólaltatják meg. „Ez a formáció nem csak zenei szempontból különleges, koncertjeink során az összhangzáson kívül a csapatmunka csodálatos érzését is átélhetjük, a közönség visszajelzései pedig nagyon pozitívak. A taps, az elismerés ad erőt a folytatáshoz, az alapító tagok, magamat is beleértve, már szinte veteránok vagyunk, mégis olyan lelkesedéssel várjuk a következő feladatot és lehetőséget, mint a legelső bemutatónkat” – zárta Karkó Henriett.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?