Tizennyolc újdonság a Kalligram könyvheti kínálatában

Budapest |

<p>Tizennyolc újdonság, közte Zoltán Gábor Orgia című regénye, Markó Béla új versei és Grendel Lajos Rossz idők járnak című novelláskötete szerepel a Kalligram kiadó könyvheti kínálatában.</p>

Zoltán Gábor Orgia című regénye az 1944-es zsidóirtásról szól, a nyilasok szemszögéből bemutatva, hogyan aljasul le az ember egy ideológia foglyaként - mondta el Mészáros Sándor főszerkesztő az MTI-nek. Hozzátette: a szerző jó dramaturgiával, keményen ír a megszégyenítésről, a kiszolgáltatottságról, a test meggyalázásáról, egyfajta antropológiai vizsgálódásként, hogy bizonyos helyzetekben miként aljasulhat le egy ember, a tömeg részeként mennyire van kiszolgáltatva a benne lévő állatias erőknek. Az író dokumentumok alapján tárta fel a történteket, de fikcióként írja meg, a szereplők valóságos személyek, az áldozatok nem - hangsúlyozta.

Felhívta a figyelmet Grendel Lajos Rossz idők járnak című novelláskötetére is, amelyben a szerző folytatja a Négy hét az élet című regényével elkezdett számvetést. Grendel Lajos kései könyveiben a polgári középosztály eltűnését, a tradíció elporladását, az illúziókkal való leszámolást mutatja be - ismertette a főszerkesztő, hozzáfűzve: az író a tőle megszokott groteszk humorral és iróniával jeleníti meg a közelmúlt és a jelen közép-európai sorshelyzeteit, traumáit.

Markó Béla Kerítés című új kötete "alkalmi és alkalmatlan versek" gyűjteménye. Az erdélyi költő szabadversei egyszerre szólnak a kései szerelem boldogságáról, az élettől való búcsúzásról, a melankóliáról, az emberi idill és a test romlásának kettősségéről. Mészáros Sándor rámutatott: Markó Béla a megszokott fegyelmezett, zárt formák helyett ebben a kötetben fellazított, élőbeszéd-szerű formát használ.

Szintén a könyvhétre jelent meg Péterfy Gergely Mindentől keletre - avagy román kém a Weiss-családban című könyve, amely 2013 és 2016 között írt közéleti publicisztikáit tartalmazza. A kötet ironikus látlelet a mai Magyarországról, egyszersmind a szerző Aegon-díjas nagyregényének, a Kitömött barbárnak az utómunkálataként, aktuális függelékeként is olvasható. 

A főszerkesztő elmondta, hogy két tanulmánykötetet is megjelentettek: Szegedy-Maszák Mihály irodalomtörténész legújabb könyve, az életmű-sorozat hetedik része Jelen a múltban, múlt a jelenben címmel látott napvilágot. Hozzátette, hogy Szegedy-Maszák Mihály mindig újraértelmezi saját műveit, s azon szerzők hőseit, akikkel foglalkozik - mások mellett Krúdy, Kosztolányi - mindig új szempontból világítja meg. A kötet egy része személyes szöveg, amelyben a szerző saját, szellemi közösségek létrejöttén, majd felbomlásán át vezető útját mutatja meg.

Gyáni Gábor A történelem mint emlék(mű) című munkája nem történeti mű, hanem inkább emlékezetkutatás: azt vizsgálja, hogy a nagy történelmi traumák milyen emlékezet-konstrukciókat hoznak létre, s ezeket hogyan fogadjuk el, dolgozzuk fel. A kötet elméleti részből és történeti elemzésből áll - ismertette a kiadványokat Mészáros Sándor.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?