Tisztelt szerkesztőség!

Két éve, hogy nincs villany a lakásban, mivel el vagyok maradva a fizetéssel. Csak 6000 korona kellene, kértem is kölcsön, ahol csak tudtam, de senkitől nem kaptam, pedig becsületesen viszszafizetném. Azt mondják, csak 65 éves korig folyósítanak kölcsönt, én meg már elmúltam 69.

Most 4631 koronát kapok havonta, abból a végrehajtó lefog 1000-et, és itt a kérdés, mi marad nekünk. Közeleg a karácsony, a szeretet ünnepe, de az enyém, úgy látom, olyan lesz, mint a tavalyi, szomorú.

El tudják képzelni az életemet? Az unokáimnak nem tudok ajándékot adni. Attól szomorúbb pedig nem kell. A férjem meghalt és csak adósságot hagyott ránk, felnőtt gyerekeimtől nem kérhetek, nekik is családjuk van, elég a bajuk. Tudják, én soha senkitől nem kaptam semmit, amióta csak élek. A lányomnál nézem a tévét, s ott látom, hogy olyan embereknek adnak, akiknek teli van a zsebük pénzzel. Nincs ez jól, de nem nyúlhatok senki zsebébe, én becsületes asszony vagyok, se nem iszom, se bárokba nem járok, szerény háztartást vezetek. Szegénynek születtem, úgy is halok meg, de becsületesen. Valamit viszont nem értek, és gyakran elgondolkodom rajta: Egy szobor restaurálására 26 milliót adtak öszsze. Egy kőre. Én élő ember vagyok, és képtelen 6000 koronát összeszedni. De jó az Isten, érdem szerint osztja, s én bízom benne, hogy igazságos, a szegényt nem hagyja el.

Tisztelt szerkesztőség, szépen kérem önöket, közöljék a levelem, segítsenek egy szegény kilencgyermekes anyán. Soha nem kértem semmit, mert ha nem volt, éhen feküdtünk le. Sohasem voltam Kassától tovább, nyaralás szóba sem került, mert a kilenc gyereket fel kellett nevelni. Mikor a gyerekek iskolások voltak, azért nem mehettem, utána szegény lettem, a lakással is el vagyok maradva, mert 3631 koronából 5228-at nem fizethetek. De nagyon szeretném a szép ünnepre beköttetni a villanyt, mert a lakásban most gyertyával világítunk. Van egy kis unokám, aki velem lakik, az ötéves Klaudia, okos gyerek, s van még öt unoka, de Mikulásra se tudok nekik venni semmit, mert akkor nem eszünk. Mindenki örül és boldog karácsonykor, csak az én szemem lesz könnyes, és szomorú a szívem. Most sincs egy fillérem sem, de nem sírok, átmegyek a lányomhoz, és ad enni, de nem jól van ez így. Mondom magamnak, tarts ki, jó az Isten, ő nem hagy el. Mert engem a miniszter is elutasított már, pedig ha neki nincs, akkor senkinek sincs. Küldött egy levelet, hogy ha mindenkinek adna, aki szegény, akkor őneki is kéregetnie kellene.

Hölgyeim és uraim, az Istenre kérem magukat, segítsenek egy boldogtalan anyának! Nem vagyok telhetetlen, nem kérek milliókat, se százezreket, csak egy pár ezer koronát a villanyra. A Jóisten adjon jó egészséget önöknek, és sok sikert a munkában, legyen magukkal és velünk is, hogy levelemet olvasva akadjon valaki, gazdag ember, akinek a szíve megenyhül sorsunk felett.

Tisztelettel: Jolánka

Jolana Kiššová

POH Bl. 47/71

07901 Veľké Kapušany