Tisztelgés Ingmar Bergman emléke előtt

Milánó. A milánói Strehler-színház adott otthont az elmúlt héten annak a rendezvénysorozatnak, amellyel a tavaly elhunyt Ingmar Bergman emléke előtt tisztelegtek. A rendezvény keretében filmeket, színdarabokat mutattak be, kiállítás nyílt és több beszélgetést is tartottak a nagy svéd író-rendező életművéről.

A meghívottak között volt Bergman kedvenc színésznőinek egyike, Bibi Andersson, A hetedik pecsét, A nap vége, a Persona és a Szenvedély egykori főszereplője.

A 73 évesen is vonzó Andersson összesen 13 Bergman-filmben játszott. Először egy reklámsorozatban szerepelt, amelyben egy hercegnőt személyesített meg, és egy ifjúval váltott csók után a Bris szappant dicsérte. A rendező, aki anyagi problémák miatt vállalta ezt a munkát, ugyanolyan profizmussal alkotta meg ezt is, mint nagy filmjeit, persze életműben legfeljebb kuriózumként szerepelhet a sok klasszikus között. Bibi felidézte a későbbi forgatásokat Farö szigetén, ahol úgy éltek, mintha kolostorban lettek volna. Nem voltak társasági összejövetelek, kilengések, Bergman este korán aludni küldte a stábot, hogy másnap formában legyenek.

A rendező szerette a nőket, Andersson szerint Ingmar „akarta, hogy beleszeressenek”. Ő is együtt élt vele két évig, de ma sem tudja, hogy igazán szerette-e vagy csak a hírnév vonzotta. „Erős, karizmatikus férfi volt. Most, hogy elolvastam a könyveit, rájöttem, bölcsebb volt, mint hittem. Sok barátnője volt, de ezek a nők érdekes módon nem gyűlölték egymást, sőt, voltak, akik barátnőkké lettek” – nyilatkozta Andersson a La Repubblica című olasz napilapnak, felidézve azt a pillanatot, amikor először megjelent Bergman forgatásán, a rendező akkori kedvenc színésznője, Harriet Andersson csak annyit mondott: „Ő a következő”. Nincsen benne féltékenység akkor sem, amikor arról beszél, hogy Liv Ullman volt az utolsó, aki még életben láthatta Bergmant.

Bibinek sokszor feltették már azt a kérdést, hogy volt-e a rendezőnek valami különleges módszere a munkában: „Nem tudom, volt-e egyáltalán módszere. Egy?szerűen nagyon közel állt a színészhez, nem avatkozott bele a munkájába, de megfogta a kezét, és felkísérte a színpadra” – mondta. A színésznő egyúttal emlékeztetett arra is, hogy Bergman megítélése gyakorta változott a múltban: sokan gyűlölték, mert filmjeivel provokált, de amikor látták, hogy mennyire figyel rá a világ, tisztelni kezdték. „Volt olyan pillanat, amikor úgy tűnt, senkinek sem számít, most azonban már elmondhatom, hogy »szent és sérthetetlen« lett, mítosz és em?lékmű” – mondta Bibi Andersson.

Bergman egykori kedvese most Anders Nilsson Stockholmi mesék című filmjében szerepel. Az alkotást, amely az emberi kapcsolatok mélységeit tárja fel, a színésznő „veszélyesnek” minősíti. Régi filmjeiből szívesen emlékszik a Personára, amely főleg azért volt különösen nehéz feladat, mert szinte egyedül kellett végigbeszélnie a filmet a szerepe szerint némaságba menekülő Liv Ullman partnereként. A legjobban azonban az 1957-ben forgatott A nap végét szereti, amelyben egy cserfes autóstoppos lány, és a főszereplő öreg professzor hajdani szerelmének kettős szerepét alakította. Az idő múlását is érzékeli rajta. Annak idején a film elkészülte után hét évvel nézte meg újra, és akkor az volt a véleménye, hogy noha fiatal volt, mindössze 22 éves, túlságosan törekedett arra, hogy „eljátssza a fiatalt”. Ha manapság újra előveszi, azt mondja: „Milyen szép, milyen fiatal voltam.”